Oroszországban a napokban lépett hatályba az a törvény, amely előírja, hogy a kettős állampolgársággal, vagy idegen országban lakhatási engedéllyel rendelkezőknek ezt október 4-dikéig be kell jelenteniük a szövetségi bevándorlási szolgálatnak. A törvény akár 10 millió embert is érinthet - írta a The Moscow Times.

A regisztrálás elkerülése bűncselekménynek minősül, amit ehhez képest enyhén büntetnek. A késve bejelentkezők megúszhatják 500-1000 rubeles (15-30 dollár) pénzbírsággal, de az összeg felmehet 200 ezer rubelig (5500 dollár), vagy 400 órányi közmunkáig. A szülők kötelesek bejelenteni, ha valamelyik gyermekük kettős állampolgár. A külföldön élő oroszokra a határidő nem vonatkozik, de a bejelentést kötelesek megtenni az első hazautazásukat követő 60 napon belül. Külföldön nem tehetik meg, ugyanis a követségeket és konzulátusokat nem hatalmazták fel ennek kezelésére, azt csak személyesen lehet megtenni a moszkvai bevándorlási hivatalban. Ez a szabály azokra is vonatkozik, akik csak egy rövid látogatásra ugranak haza.

A szakértői vélemények szerint az ügy akár több mint 10 millió embert is érinthet. Jelenleg az orosz diaszpóra nagyságát 37 millióra becsülik, ebből 17 millió a volt szovjet köztársaságokban él - állítja a Migration XXI. Century.

Az ügy márciusban kezdődött, amikor a szövetségi tanács és Vlagyimir Putyin elnök tanácskozásán a testület alkotmányjogi bizottságának vezetője, Andrej Klisasz javasolta, hogy törvénnyel kötelezzék a kettős állampolgárokat regisztrálásukra, s aki ezt eltitkolja, vonják büntetőjogi felelősségre. Putyin helyeselte az ötletet, de mint mondta, azt nem szabad túlzásba vinni. "Törvény adta jogunk tudni, és tudnunk is kell, ki él Oroszországban, és mit csinál" - mondta. Az orosz alkotmány lehetővé teszi a kettős állampolgárságot, de a két útlevéllel rendelkező személyt kizárólag orosz állampolgárnak minősíti - írta a Russia Beyond the Headlines.

A törvény szülőatyja Andrej Lugovoj, a duma biztonsági bizottságának alelnöke lett, aki egyértelművé tette, honnan fúj a szél. Szerinte a kettős állampolgárság gyengíti az orosz állampolgárság fontosságát, és más kormány iránti kötelezettségeket ró ezekre az emberekre. Ezért a hazafiasság megerősítése érdekében van szükség a törvényre. Emlékeztetett Oroszország "külföldi ellenségeire", akik miatt a kormánynak tudnia kell, kik a kettős állampolgárok - vagyis ezt alig burkoltan nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette.

Moszkva példája ragályos

A kazah főügyészség egyik tisztségviselője szerint még a parlamenti képviselők között is vannak kettős állampolgárok, akik anélkül, hogy lemondtak volna kazah állampolgárságukról, orosz állampolgárságot szereztek - ezek nevét nyilvánosságra készülnek hozni. Az ország törvényei tiltják a kettős állampolgárságot, ezért az ügyben számítanak az orosz hatóságok segítségére. Asztana ezt inkább a csalás, mint a nemzetbiztonság szempontjából nehezményezi: a kettős állampolgárok túlnyomó többsége például annak ellenére, hogy élvezi az orosz nyugdíjat és juttatásokat, Kazahsztánban dolgozik - írta a Trend.