A Törökországgal szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer feltételes eltörlésére tett javaslatot az Európai Bizottság - jelentette be szerdán Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke.

A biztosok kollégiumának szerdai ülését követő brüsszeli sajtótájékoztatón Timmermans hangsúlyozta: a bizottság azzal a feltétellel tette meg a javaslatát, hogy Ankara a felek közti migrációs megállapodás értelmében sürgősséggel teljesíti a vízumliberalizációs akcióterv előírásainak mindegyikét. Emellett csak azok utazhatnak majd be vízum nélkül, akiknek biometrikus azonosításra alkalmas útlevelük van.

A török kormány évek óta szeretné elérni az uniós vízumkényszer eltörlését, mert ez a mindennapokban is érezhető előrelépés a papíron több mint harminc éve csatlakozni vágyó Törökország és az Európai Unió kapcsolatában. Ezért Ankara a migrációs válságot rendezni hivatott megállapodás egyik feltételéül is szabta a vízumkényszer eltörlését. Ahmet Davutoglu török kormányfő nemrégiben azt is leszögezte, hogy ha június végéig nem törlik el országával szemben a schengeni vízumkényszert, Törökország nem fogja tartani magát a migrációs megállapodásban foglaltakhoz.

Hetvenkettőből hatvanhét

Törökországnak eddig hatvanhetet sikerült teljesítenie az uniós vízummentesség bevezetése elé állított hetvenkét feltétel közül. "Az elmúlt hetekben Törökország jelentős haladást ért el. Még mindig van sürgősen elvégzendő munka, de ha a török hatóságok fenntartják az eddigi ütemet, akkor eleget tudnak tenni ezeknek" - mondta Timmermans, aki szerint az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény kezdi meghozni az első eredményeit.

Az Európai Bizottság ezzel párhuzamosan közzétette a Törökországra vonatkozó vízumliberalizációról szóló legfrissebb értékelését is, amely szerint a török szerveknek a korrupció megelőzése, a rendőri és az igazságügyi együttműködés, az adatvédelmi szabályok, valamint a terrorizmuselleni törvények terén kell még lépéseket tenniük ahhoz, hogy teljesítsék a vonatkozó előírásokat.

Frans Timmermans figyelmeztetett: a hátralévő kritériumok kihívást jelentenek, határozott politikai szándékra van szükség Törökország részéről ahhoz, hogy ezeknek eleget tegyenek.

A sajtóértekezleten Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos leszögezte, a testület bízik abban, hogy az ankarai kormány mihamarabb teljesíteni tudja a szükséges feltételeket. Hozzátette, a bizottság mindenesetre továbbra is figyelemmel fogja követni az akciótervben foglaltak teljesítését.

Bár a végső döntést a vízumkényszer eltörléséről az Európai Parlamentnek és a szakminisztereket tömörítő tanácsnak kell majd meghoznia, ezt csak a bizottság javaslata alapján tehetik meg.

Az Európai Unió és Törökország között márciusban létrejött migrációs egyezmény értelmében minden érintett országnak, így Törökországnak is fel kell gyorsítania a vízumliberalizációhoz szükséges intézkedések meghozatalát, és amennyiben a vonatkozó akcióterv minden előírása teljesül, akkor legkésőbb június végéig el kell törölni a török állampolgárokkal szembeni uniós vízumkényszert.

Törökország kiérdemelte

Törökország kiérdemelte az Európai Bizottságnak a török állampolgárokkal szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer feltételes eltörlésére tett javaslatát - nyilatkozta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán újságíróknak. Törökország betartja a szavát, teljesíti minden vállalt kötelezettségét. A parlament megszavazta a szükséges törvényeket és biztosítja a vonatkozó technikai feltételeket.

Az Európai Uniónak is ennek megfelelően kell cselekednie - hangsúlyozta. Úgy vélekedett, hogy ha így lesz, visszatérhet a kölcsönös bizalom. Törökország az apróbb hiányosságokat az elkövetkező időszakban pótolja - tette hozzá.

Cavusoglu szavaival párhuzamosan nagyfokú megelégedettségről tanúskodtak a török sajtó első rövid reakciói: a napilapok internetes oldalai egyöntetűen történelmi lépésnekminősítették az EB-javaslatot.

A CNN Türk hírtelevízió honlapján már közölte is azoknak az országnak a listáját, amelyeket a török állampolgárok a jelenlegi állás szerint legkésőbb június végétől vízummentesen látogathatnak.