Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az indítványt Adrian Solomon szociáldemokrata honatya terjesztette be. Az orvosok 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet módosította úgy, hogy decembertől valamennyi közalkalmazott fizetése is nő 10 százalékkal.

Az egészségügyben dolgozók októbertől kaptak 25 százalékos fizetésemelést a kormány egyik korábbi döntése nyomán, ugyanis a sürgősségi kormányrendeletek azonnal hatályba lépnek. Később a parlamentnek is szavaznia kell a rendeletekről, most ez történt meg.Háromszáztizenkilenc honatya támogatta a rendelet elfogadását hét tartózkodás és egy ellenszavazat mellett.

Az indítványozó maga elmondta, hogy a 10 százalékos jövedelemkiegészítést csak azok a közalkalmazottak kapják meg, akik korábban nem kaptak béremelést. A múlt héten a bukaresti kormány a köz- és a felsőoktatásban dolgozók bérét is növelte 15 százalékkal decembertől, miután az idén a pedagógusok kaptak két részletben 10 százalékos fizetésemelést. A Victor Ponta vezette volt kormány ugyanis mind az orvosoknak, mind a pedagógusoknak egyformán 25-25 százalékos béremelést biztosított.

Szemben az IMF-fel

A10 százalékos béremelést a jövő évben 1,5 milliárd lej (105 milliárd forint) többletkiadást jelent az államháztartásnak. A Nemzetközi Valutaalap korábban figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban az adócsökkentésekkel és a béremelésekkel együtt az államháztartás hiánya meghaladja a GDP 3 százalékát. Az országban júniustól valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adót (áfa) a jelenlegi 24 százalékos általános kulcs helyett. Januártól az általános áfakulcs 20 százalékra csökken.