Az IHS Markit piackutató intézet által számított, a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor teljesítményét átfogó euróövezeti beszerzésimenedzser-index (BMI) a kedden közölt első becslés szerint októberben 55,9 pontra csökkent a szeptemberi 56,7 pontról. Az elemzők 56,5 pontot vártak - írja az MTI.

A feldolgozóipari alindex 58,1 pontról 58,6 pontra emelkedett, míg az elemzők csökkenésre, 57,8 pontra számítottak. A gazdaságban nagyobb súllyal szereplő szolgáltató szektor teljesítményét jelző alindex viszont 55,8 pontról 54,9 pontra süllyedt, szemben az 55,6 pontos elemzői várakozással.

A 3000 cég megkérdezése alapján havonta számolt mutató 50 pont fölötti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását mutatja.

Az eurózóna gazdasága az idén jó teljesítményt nyújtott, és a jelek szerint ez a negyedik negyedévben is így marad, a BMI továbbra is a magángazdaság teljesítményének gyors növekedését jelzi - mondta Andrew Harker, az IHS Markit társigazgatója. A harmadik negyedévi 0,7 százalék után várhatóan az év utolsó három hónapjában is nagyjából ilyen ütemben nő az euróövezeti GDP.

Változatlanul jó a hangulat az euróövezet két legnagyobb gazdaságában is. Németországban októberben csak 56,9 ponton állt ugyan a BMI az előző havi 57,7 ponttal és a Reuters által megkérdezett elemzők által várt 57,5 ponttal szemben, de az új megrendelések hat és fél éve a legnagyobb ütemben emelkedtek, jelezve, hogy Európa legnagyobb gazdasága biztos lábakon állva kezdi az utolsó negyedévet.

A szolgáltatóipari alindex 55,6 pontról 55,2 pontra csökkent, a feldolgozóipari mutató pedig gyakorlatilag nem változott, 60,5 ponton állt a szeptemberi 60,6 ponttal szemben.

A francia gazdaság tovább élénkült, a BMI a gyorsbecslés szerint 57,5 pontra emelkedett a szeptemberi 57,1 pontról. Ez az adat a legjobb 2011 májusa óta, és meghaladja az elemzők által várt 57 pontot.

A francia gazdaság fellendülése széles alapokon nyugszik és mind a feldolgozóipar, mind a szolgáltató szektor teljesítménye nő - mondta Alex Gill, az IHS Markit közgazdásza.

A feldolgozóipari alindex 56,7 pontra ment föl a szeptemberi 56,1 pontról, ez 11 éve a legmagasabb érték. A domináns szolgáltatóipar teljesítménye is élénkült, az alindex 57 pontról 57,4 pontra emelkedett. A feldolgozóipar és a szolgáltató szektor együttesen egy ország gazdasági teljesítményének általában több mint kétharmadát adja.