A légitársaságok vezetőivel tartott találkozón Trump úgy fogalmazott, hogy az amerikai vállalatok adóterhelésének csökkentése "nagypályás játszma" és két-három héten belül "fenomenális" bejelentést tesznek az adóváltozásokról.

Az amerikai elnök azt akarja, hogy a vállalatok hozzák haza külföldre kiszervezett tevékenységüket, az Egyesült Államokban gyártsák termékeit és létesítsenek ezzel munkahelyeket. Célja megvalósításának érdekében Trump masszív adócsökkentéseket ígért a vállalatoknak és a középosztálynak is.

Az Egyesült Államokban 35 százalék a társasági adó kulcsa, de számos lehetőség van arra, hogy a vállalatok csökkentsék a ténylegesen befizetendő adót. Trump az elnökválasztási kampány során azt mondta, hogy 15 százalékra csökkenti a vállalatok nyereségére kivetett adó mértékét.

Az új kormányzat dolgozik azon is, hogy a szövetségi költségvetés bevételeinek legjelentősebb forrását biztosító személyi jövedelemadót is csökkentsék. A pénzügyminiszternek jelölt Steven Mnuchin szerint összességében a legjelentősebb adóváltozások várhatóak Ronald Reagan elnöksége (1980-1988) óta.

Erre megmozdult a piac

Trump nyilatkozatának elhangzása után újabb történelmi rekordértékre emelkedett a New York-i részvénypiacok mindhárom fő mutatója. A Dow Jones ipari átlag (DJIA) 20 197,95 ponton, 0,71 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as 2309,55 ponton, 0,64 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 5722,71 ponton, 0,70 százalékos nyereségben érte el maximumát az eddigi kereskedésben.

Jeremy Klein, az FBN Securities New York-i brókercég vezető piaci elemzője azonban arra figyelmeztetett, az elnök csak annyit mondott, hogy bejelentést tesz, ami nem jelenti azt, hogy meg is állapodott terveiről a kongresszussal. A forgalom nagyon alacsony volt a tőzsdén, elég nyugodt a kereskedés, egy nagyon kitartó vásárlónak köszönhető az árfolyamok erősödése.

A november 8-án tartott és Trump váratlan győzelmével végződött elnökválasztás utáni hetekben jelentősen emelkedtek az árfolyamok, de idén túlnyomórészt csak oldalaztak az indexek, mert a befektetők óvatossá váltak, az új kormányzat által megígért adócsökkentési, deregulációs és gazdaságélénkítő tervek pontos részleteire várva.