Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint tíz élelmiszer-ipari vállalat ellen folytat már eljárást az orosz szövetségi monopóliumellenes szolgálat, amely ezzel akar hozzájárulni az áremelkedés elleni harchoz.

Most két cukorforgalmazót és -gyártót gyanúsítanak árkartell létrehozásával, miután tavaly 40 százalékkal drágult az országban a cukor. Egyedül a kalugai körzetben november óta 40-70 százalékkal ment följebb a cukor ára - írta a The Moscow Times. Ha beigazolódik a kartellgyanú, a bűnösöknek nyereségük 15 százalékát kell befizetniük a költségvetésbe.

Az élelmiszerek példátlan drágulása a nyugati szankciókra válaszul bevezetett import tilalommal és a rubel árfolyamának zuhanásával kezdődött. Azonban hogy a felelősség nagy része az embargóra hárul, jól mutatja, hogy míg a tavalyi infláció 11,4 százalékos volt, az élelmiszerek ára átlagosan 15,9 százalékkal ment feljebb, de egyes területeken és cikkeknél elérte a 150 százalékot is az ugyancsak vizsgálatokat folytató, elsősorban a szupermarketláncokra lecsapó főügyészség szerint.