A vasárnap végrehajtott újabb észak-koreai rakétakísérlet miatt összehívott ülésen Nikki Haley felsorolta a világszervezet eddig hozott intézkedéseit. Szerinte a 2016 óta hozott szankciók hatástalanok voltak, és az ENSZ BT-nek most már "a lehető legerőteljesebb intézkedéseket kell meghoznia" - idézi az MTI.

Úgy látja Észak-Korea nukleáris programja "fejlettebb és veszélyesebb, mint valaha".

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette, hogy Washington nem akar háborút, de "türelme nem végtelen". Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülését azt követően hívták össze, hogy az észak-koreai rezsim kísérleti atomrobbantást hajtott végre, A föld alatti hidrogénbomba-robbantás a hatodik kísérlet volt, a korábbiaknál nagyobb erejű és két erőteljes földrengést is kiváltott.

James Mattis amerikai védelmi miniszter vasárnap rövid nyilatkozatban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kész "erőteljes katonai választ adni" az észak-koreai fenyegetésre, Donald Trump elnök pedig vasárnap éjjel Abe Sindzo japán kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében megerősítette: Washington "minden eszközt igénybe vesz", hogy megvédje szövetségeseit Észak-Koreával szemben.

(Képünk illusztráció)