BUX
38018

Képtelenség adót emelni az USA-ban

Barack Obama belement a Bush-éra idején hozott adókedvezmények meghosszabbításába.

NAPI, 2010. december 7. kedd, 08:13

Barack Obama amerikai elnök feladva korábbi álláspontját immáron támogatja, hogy az év végi lejárati időn túl további két évig meghosszabbítsák minden amerikai tíz évvel ezelőtt - még Bush elnök idején elfogadott - adókedvezményét. Korábban azon az állásponton volt, hogy csak a maximum évi 250 ezer dollár jövedelemmel rendelkezők tartsák meg előnyüket. A náluk gazdagabbak kedvezményének megszűnése 700 milliárd dollárral hizlalta volna a jelentős hiánnyal küszködő államháztartást.

Az elnök cserébe azt kéri a republikánus többségű kongresszustól, illetve a kis demokrata fölénnyel működő szenátustól, hogy hosszabbítsa meg a munkanélküli-segély kiterjesztését (amelyet eredetileg a válság idejére vezettek be), illetve csökkentse a személyi jövedelemadót összesen 120 milliárd dollárnak megfelelő összeggel. Így további évi 300 milliárd dollárt hagynának a bérből és fizetésből élők, a tehetősek és a vállalatok zsebében.

Ha a kongresszus jóváhagyja a kompromisszumot, akkor nem csupán a jelenlegi szja-kulcsok maradnának érvényben, hanem a tőkejövedelmekre és az osztalékokra kivetett 15 százalékos adó is, és a minimumadót ideiglenesen az inflációhoz kötnék. A hosszú ideje munka nélkül lévők segélye további 13 hónapig járna, és a foglalkoztatás támogatása érdekében a tb-járulékokat két százalékkal csökkentenék 2011-ben. Emellett megmaradna az ingatlanok kedvezményes adózási rendszere is.

A keresetek adókedvezménye, amelyet Obama most javasolt, a vállalati alkalmazottak, illetve a közszolgák zsebét bélelné ki évi 40 ezer dollár fizetés alatt 800 dollárral, évi 106,8 ezer dollár felett viszont már több mint 2100 dollárral. Ez a kedvezmény 120 milliárd dollárba kerülne a költségvetésnek.

A jómódúaknak kedvező javaslatot továbbra is ellenzi több demokrata és független képviselő, ellenben a republikánusok enélkül inkább hagyták volna kifutni a teljes Bush-féle kedvezményrendszert - azaz a kisebb jövedelműek is elvesztették volna előnyeiket -, amit a már 2012-es választásra gondoló Obama el akart kerülni. A Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint az USA gazdaságának jelentős segítségre van szüksége ahhoz, hogy lendületbe jöjjön - ebből a szempontból üdvözlendő Obama kompromisszumkészsége.