Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piaci adatok alapján a november 28 -december 2-i héten a benzin ára heti átlagban az európai piacon 3,8 százalék körül emelkedett, a gázolaj ára 2-2,5 százalékkal lett drágább. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,5 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. A benzinárak a hét elején még a megelőző hét átlaga alatt változtak, de az utolsó 3 nap mintegy 60 dollárral emelkedtek. A gázolaj árak a hét első két napján még lefelé mentek, de a hét második felében már 50 dollárral drágultak. A GKI Energiakutató Kft. az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.a Reuters november 30-ig történő árjegyzései és piaci hírek alapján végezte el.

Itt a paktum: fellélegezhet az olajpiac, sokk alatt az autósok

A Brent spot kőolaj ára a héten 44-52 dollár között ingadozott, heti átlagban közel 2,6 dollárral, 5,7 százalékkal nőtt az ár. A spot olajár a hét első két napján még csökkent, majd szerdán és csütörtökön összesen 7,6 dollárral nőtt, pénteken már csak kis emelkedés volt. A hét eleji gyengülést az magyarázza, hogy akkor a piaci uralkodó nézet az volt, hogy nem sikerül az OPEC tagországoknak egyezségre jutni, majd 30-án bombaként robbant az egyezség híre, s később annak részletei. Az OPEC egésze 1,2 millió hordó/nap mennyiséggel csökkenti a kitermelést. A nyilatkozatok szerint az egyezséghez Oroszország is csatlakozik 300 ezer hordó/nap csökkentéssel, s már több, kisebb, nem-OPEC tag olajtermelő is jelezte a csatlakozását. December 10-én Moszkvában értekeznek az olajtermelés csökkentéséről az ott megjelenő országok.

"Szokás szerint" Szaúd-Arábia vállalta a legnagyobb részt, közel fél millió hordó/nap csökkentést vállalt. Indonézia inkább ismét kilépett a szervezetből, mivel nem vállalta a rá kiosztott csökkentést. Irán is megegyezett, hogy 90 ezer hordó/ nap kitermelés-növeléssel befagyasztja a kitermelését. A korábbi megállapodás szerint Líbiát és Nigériát nem kötelezték csökkentésre. Az októberi kitermelési szintekhez viszonyítva határozták el a csökkentéseket, s ezt 2017 januárjától fél éven át kell betartani.

Pénteken már szaporodtak a hírek, hogy a kitermelés csökkentésével szemben az Egyesült Államok kitermelése emelkedik, hiszen ismét három fúrással növekedett az amerikai kőolajfúrások mennyisége és elérte a 477 darabos szintet. Oroszország is jelezte, hogy az általa vállalt csökkentést technológiai okok miatt inkább csak 2017 második negyedévére tudja teljesíteni.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2 dollárral, 4,1%-kal nőtt ezen a héten. Az idei év negyedik negyedévére vonatkozó határidős árak most 53-54 dollár körül változnak, ez jelenleg azt jelzi, hogy január elejétől marad az üzemanyagok megemelt jövedéki adója. A számításokhoz az is hozzátartozik, hogy a spot Brent ár októberi átlaga sem érte el az 50 dollárt. Ha a spot Brent ár és a határidős ár átlaga decemberben meghaladja az 55 dollárt, akkor elképzelhető, hogy a jövedéki adó mértéke csökken, ha marad a jelenlegi szabályozás. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten növekedett, mivel a Brent ár gyorsabban nőtt.

Inkább betáraznak

Az európai üzemanyagpiacokon, elsősorban a benzin piacán a legjelentősebb erő az volt, hogy a múlt héten emelkedtek az európai és az amerikai benzinkészletek, s a kereslet az időszaknak megfelelően kissé mérséklődött. Az USA-felé irányuló export most újraindult, de a közel-keleti és az ázsiai országok is vásárolnak, mivel ott, ezekben a hetekben teljesedik ki a finomítói felújítások időszaka. Az európai dízelpiac kissé feszült, mivel az import mennyisége mérséklődik, a fenti okok miatt. Az orosz export azonban lassan növekszik.

A piaci adatok szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a a megelőző hét átlagához viszonyítva a november 28 - december 2-a közötti időszakban 3,6-3,9 százalékkal nőtt, a motorikus gázolaj (EN590) jegyzésárai az európai piacokon 2,0-2,2 százalékkal emelkedtek. A hét utolsó három napján (keddhez viszonyítva) 10 százalék fölött emelkedett a benzin és a gázolaj ára.

A forint átlagos heti árfolyama a november 28 - december 2-i héten 0,5 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, a dollár árfolyam 294 forint körül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten másfél forinttal kellett többet adni egy dollárért. A gyengülés a hét második felében megfordult és kis erősödés jelentkezett. A dollárban kifejezett üzemanyag-piaci áremelkedést a forint gyengülése kissé felerősítette. A forint-dollár árfolyam gyengülése döntően a forint euróhoz viszonyított gyengüléséből fakad, mivel a héten az euró kicsit erősödött a dollárhoz képest.

Már hétfőn jöhet a hidegzuhany

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, az európai piacokon 4-4,3 százalékos áremelkedés mutatható ki, a gázolajnál a heti átlagok szerint forintban számolva 2,3-2,8 százalékos volt az árak emelkedése.

A piaci folyamatok hatására összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a heti átlagos árváltozások alapján a benzinnél 5, a gázolaj esetében 3 forint körüli emelkedés jelentkezett. A hét második felében történt változások miatt azonban nem a heti átlagokkal számolva, hanem csak a hét második felében jelentkező áremelkedést figyelembe véve várhatóan hétfőn, december 5-én, 10 forint körüli üzemanyag-áremelést vár a GKI Energiakutató.

A fenti változtatásokkal a benzin ára 357, a gázolaj ára 374 forint/liter körüli szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából veszi az intézet, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)

Az elmúlt egy év során a benzin ára 2 százalékkal, a gázolaj ára 8 százalékkal nőtt. Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 3 százalékkal kevesebb benzint és közel 10 százalékkal kisebb mennyiségű gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.