Széles sávban szóródik az EU tagállamokban az orvosi konzultációk lakosonkénti átlagos száma, amely 2007-2012 között az országok több mint kétharmadában növekedett. 2012-ben a lista alján, évente kevesebb mint három látogatással a ciprusiak (2,4) és a finnek (2,7) álltak, miközben az országok zömében fejenként átlagosan 3,8 - 8 orvosi vizit jutott.

Kiemelkedően sokszor mentek orvoshoz a magyarok (11,8), a szlovákok (11,2), a csehek (11,1) és a németek (9,7). Csehország ugyanakkor más téren is rekorder, Finnországban és a cseheknél csökkent legtöbbet, 4,2-ről 2,7-re, illetve 12,6-ról 11,1-re öt év alatt az egészségügyi vizitek száma.

Forrás: Eurostat
Kép: Fejenkénti orvosi konzultációk száma 2007-ben és 2012-ben

Az háziorvosi konzultációk aránya meghaladta a specialistákkal, sebészekkel való találkozások számát, s a nők a férfiaknál gyakrabban kerestek fel valamilyen orvost. Háziorvosi viziteken 10 százalékkal több nő vett részt Spanyolországban, Lengyelországban és Magyarországon, míg Cipruson és Németországban elhanyagolható a férfiak és nők közötti különbség az orvoshoz járás gyakoriságát illetően. A specialistáknál tett látogatásokat vizsgálva a cseheknél a legnagyobb a nemek szerinti eltérés, mintegy 15 százalékkal a nők javára, míg Romániában csaknem ugyanannyi nő és férfi kereste fel a szakorvosokat a felmérés idején.

Fogorvoshoz a hollandok járnak a leggyakrabban, a sor másik végén Románia, Ciprus és Portugália található, ahol évente egy fogorvosi vizit sem jut átlagosan egy lakosra. Mindazonáltal 2007-2012 között a legnagyobb növekedésre Romániában került sor, amúgy az országok kisebb hányadában gyarapodott öt év alatt a fogorvosi kontrollok száma.

Forrás: Eurostat
Kép: Fogorvosi vizitek száma lakosonként évente 2007, 2012

A nők fogorvoshoz is gyakrabban mennek, mint  férfiak, bár a különbség e téren nem olyan kifejezett, mindenesetre Lengyelországban, Észtországban és Szlovákiában a legnagyobb az eltérés.

Pszichológushoz is a nők járnak gyakrabban az EU 25 országaiban, kivéve Romániát és Bulgáriát, ahol azonos arányban jelentek meg konzultáción. Csehországban viszont több mint kétszer akkora volt a pszichológushoz forduló nők aránya. Összességében 2 - 3 százalék volt az előző egy évben pszichológushoz fordulók aránya az adatot közlő országokban.

Mozgáskészségük fenntartásával ennél valamivel többen törődnek az uniós polgárok, fizioterapeutánál ugyanis a felmérésben részt vevő országok lakosságának 4-18 százaléka jelent meg. (Az összesítésnél figyelembe vették a a fizioterápiás eszközök használatát, a rehabilitációs programokban való részvételt, a sérülésekkel, betegségekkel kapcsolatos kezeléseket,megelőzési programokat is. A terápiák széles köre bekerült a felmérésbe, közte a mozgásterápiák, ultrahang, hő- és lézerterápiák, más módszerek.)

Belgiumban és Franciaországban mintegy 6 százalékponttal vezetnek a nők a konzultációk számával, Máltán, Cipruson, Romániában és Bulgáriában lényegében nincs különbség.

Forrás:Eurostat
Kép: Fizioterapeutánál járt a felmérés előtti évben