A Hungary szó beírására a Google első találatként több mint egy tucat olyan cikket adott fel csütörtökön, amelyek a civil szervezetekkel kapcsolatos magyar kormányzati tervekkel foglalkoznak. A legtöbb tudósítás összefüggésbe hozza az Orbán-kormány tervezett intézkedését Donald Trump amerikai elnökké választásával.

Emlékeztetnek arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt az első európai vezető, aki nyilvánosan támogatásáról biztosította az ingatlanmágnás elnöki ambícióit. A Bloomberg felidézi, hogy a magyar kormányfőt az Európai Bizottság és a leköszönő amerikai elnök, Barack Obama is bírálta.

Illiberális állam

A kifogások középpontjában az állt, hogy a magyar vezetés - Orbán saját bevallása szerint - illiberális államot épít, amelynek modellje az orosz, a kínai és a török autoritáriánus rendszer. Az amerikai hírügynökség emlékeztet arra is, hogy a magyar miniszterelnök 2014-ben azt állította a civil szervezetekről, hogy fizetett politikai aktivisták fedőszervei.

A Bloomberg azt is felidézi, hogy a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának támogatását élező civil szervezetekre nem csupán az Orbán-kormány, hanem Vlagyimir Putyin orosz államfő kormánya is rászállt. 2015-en betiltották a tevékenységét Oroszországban, mondván veszélyezteti az ország biztonságát. Az üzbég hatóságok 2004-ben csukták be az alapítvány helyi irodáját.

A bírálók szerint

A tudósítás folytatása szerint Orbán bírálói úgy vélik, hogy a kormány azokra a szervezetekre akar nyomást gyakorolni, amelyek felhívják a figyelmet a közpénzek átláthatatlan kezelésére. A Reuters idézi a TASZ közleményét, amely szerint nem tudják, mit tervez a civil szervezetek ellen a kormány, de nem hagyják megfélemlíteni magukat.

A Bloomberg emlékeztet arra is, hogy Trump szerint Soros egy olyan "globális hatalmi struktúra" része, amely kifosztja a munkásosztályt, hogy a pénzt maroknyi nagy cég és politikai szereplő zsebébe tömködje.

A bolgár novinite.com lényegében az amerikai hírügynökség hírével dolgozik. A nyúlfarknyi hírben helyet kapott Német Szilárd megjegyzése arról, hogy Soros támogatását élvező civil szervezeteket "ki kell söpörni" Magyarországról. A Fidesz-alelnök ezzel a szövegével enyhén szólva elérte a világsajtó ingerküszöbét.

Az egyik maláj hírportál például az orosz RT hírügynökség hírét átvéve idézi Némethet, megjegyezve, hogy Soros alapítványának a malajziai hatóságokkal is meggyűlt a baja.

Mi jöhet még?

A hotair.com amerikai konzervatív hírportál Trump korai támogatásának emlegetése mellett felidézi Orbán Viktor novemberi találkozóját brit kollégájával Theresa Mayjel. A magyar kormányfő akkor hangot adott annak, hogy támogatja May politikáját a Brexittel kapcsolatban.

A portál szerint Orbán állítólag egyszer azt mondta, hogy ha az Európai Unió belátható időn belül nem válik toleránsabbá, akkor Magyarország öt éven belül elindulhat a Huxit útján.

Az Irish Times idézi Pardavi Mártát, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét, aki a portálnak azt mondta, hogy szerinte az Orbán-kormány új szintre emelte a bírálóival szembeni kampányt. Biztosak lehetünk benne, hogy magyar politikai közélet színvonala tovább romlik azzal párhuzamosan, hogy a kormány felpörgeti a kritikus hangok elhallgattatását.