BUX
38657

Kiborult Orbán ellenfele - jöhet a népszavazás?

A brit sajtó tolakodó viselkedésére panaszkodik Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök, akit nem akar az Európai Bizottság élén látni David Cameron brit miniszterelnök. Az utóbbi újra összecsapott ez ügyben a Junckert támogató Angela Merkellel.

Napi.hu, 2014. június 6. péntek, 09:38

Gátlástalan vadászatot indított Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő ellen a brit sajtó - derült ki a politikus szavaiból egy csütörtöki zárt körű fórumon a BBC tudósítása szerint. Junckert, akit az Európai Néppárt (EPP) jelölt az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztére, felzaklatja a szigetország médiájának tolakodó kíváncsisága. Úgy bánnak vele, mint egy celebbel: egyebek mellett fotósok szállták meg a lakása körüli fákat.

Juncker nem érti a britek ellenséges fellépését. David Cameron brit miniszterelnök ugyan - néhány kollégájával, köztük Orbán Viktor magyar kormányfővel együtt - ellenzi EB-elnöki megválasztását, ám ebből nem kellene annak következnie, hogy a média élete minden pillanatába be akar tekinteni. Azt mondta támogatóinak az esti beszélgetésen, hogy a legrosszabbra készül: a karaktergyilkosság megalapozása érdekében turkálni fognak a magánéletében és megpróbálják aláásni választási kampányát.

Nem ijesztenek meg!

Végső soron biztosította támogatóit, hogy le fogja gyűrni a nehézségeket. A találkozón azt mondta, hogy minden uniós vezetővel beszélt, kivéve Cameront. Londonból nem hívták telefonon, de ő kész egyeztetni a brit kormányfővel is. Ugyanakkor már korábban világossá tette: nem fog egyetlen európai vezető előtt sem térden állva könyörögni a támogatásáért.

Juncker úgy gondolja, hogy joggal tarthat idényt az EB-elnöki posztra, miután az Európai Parlament legnagyobb frakciója jelölte. Angela Merkel német kancellár, az EPP vezető politikai ereje, a német CDU vezetője némi ingadozás után az elmúlt napokban határozottan Juncker mögé állt. Vitatja Cameron érveit, aki szerint a volt luxemburgi miniszterelnök, aki hosszú ideig vezette az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoportot is, nem lenne kellően reformszellemű vezető.

Titánok harca

A két európai nagyhatalom első számú vezetője a héten újra megütközött egymással ebben az ügyben. A világ legfejlettebb országait tömörítő G7 brüsszeli csúcstalálkozója után "őszinte" beszélgetést folytattak Juncker jelöléséről. A diplomácia zsargonban ez a jelző azt jelenti, hogy meglehetősen keményen szembe mentek egymással - emlékeztetett Ben Wright, a BBC tudósítója. Cameront még a Barack Obama amerikai elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján is faggatták erről a kérdésről.

A riportereknek adott válaszában elismételte érveit, miszerint olyan embert akarnak a brüsszeli testület élén látni, aki érti, hogy változásokra, reformokra van szükség az EU-ban, nem federalista, a régi iskola követője, mint Juncker. És ez ügyben több európai vezetővel egyetértenek. Egyes hírek szerint azzal revolverezi ellenfeleit, hogy Juncker megválasztása annyira meggyengítené a brit kormányt, hogy kénytelenek lennének előrehozni 2016-2017-ről az EU-tagságról szóló tervezett népszavazást.

A brit kormányfő egyeztetett Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel is, akit Juncker ellenfelei között tartanak számon. Renzi egyrészt-másrészt típusú nyilatkozatot tett: nem támogatja egyértelműen Juncker jelölését, de egyetlen ország sem dönthet egyoldalúan ebben a kérdésben, most nincs itt a ideje a diktátumoknak és a vétóknak - fejtegette. Előbb a bizottság feladatait kell megszabni, utána jöhetnek a jelöltek - vezette elő a szokásos politikai fordulatot a bizonytalan helyzetek kezelésére. Egyelőre egyetlen jelöltnek sincs világos többsége az európai vezetők körében.