Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Reggel a KSH közli a május-júliusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. A második negyedévében a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 797 ezer, a munkanélkülieké 402 ezer fő volt, ami 9,6 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Egy évvel korábban több mint hetvenezerrel több foglalkoztatottról, nyolcvanezerrel kevesebb állástalanról tudott a statisztika, a munkanélküliségi ráta pedig két százalékponttal volt kisebb. Az Államadósság Kezelő Központ tripla aukciót tart csütörtökön: az háromévesekből 25, az ötévesekből 18, a tízévesekből 12 milliárd forint a meghirdetett mennyiség. Az eredmények délben érkeznek. Németországból több adat is érkezik: reggel a GfK szeptemberi fogyasztói bizalmi indexe valamint a nap folyamán valamikor az augusztusi előzetes inflációs adatsor. Utóbbi a fogyasztói árszínvonal további éves süllyedését jelezheti. Az eurózónából a Bloomberg kiskereskedelmi beszerzési menedzserindexe jön, majd délután derül ki, hogy a múlt héten hány amerikai jelentkezett munkanélküli segélyért. Szintén itteni idő szerint fél háromkor érkezik a második negyedéves előzetes amerikai GDP-adat: a Bloomberg által megkérdezett elemzők átlagosan 1,5 százalékos mínuszt várnak.