Az Egyesült Államok partjait sorban érik el a rekorderősségű hurrikánok, mint a Harvey és Irma, azt pedig csak megtippelni lehet, hogy a közelítő Jose és Katia mekkora veszélyt jelentenek az ott élőkre. A híradásokban általában jóval több szó esik a példátlan összefogásról és az egymást segítő emberekről, míg arról keveset hallani, hogy sokan ilyenkor próbálnak meggazdagodni az áldozatok kárára.

Viszonylag közismert, hogy vannak olyan betörők, akik az üresen hagyott házak fosztogatásába kezdenek. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nem az árnyékban gyarapszanak, hanem nyíltan, a törvény őreinek szeme láttára nyerészkednek, teljesen legálisan. Ezek azok a nagyvállalatok, vagy éppen kiskereskedők, akik szándékosan drágítják azokat a termékeiket és szolgáltatásaikat, amelyekről tudják, hogy a hurrikánszezonban nagyobb szükség van rájuk.

Kapcsolódó

Rendkívüli áremelők

A katasztrófákhoz, terrortámadásokhoz, váratlan helyzetekhez illeszkedő drágulás annyira borítékolható, hogy angol nyelvterületeken külön szó utal rájuk. Price-gougingnak (tükörfordításban árfaragásnak, -átalakításnak) nevezik ezt a jelenséget. Az elmúlt hetekben is több száz példa akadt rá, nem véletlen, hogy a trópusi viharok által leginkább sújtott Floridában és Texasban is kikeltek a helyi hatóságok a kereskedők price-gougingja ellen. Houstonban péntek délutánig az államügyészhez 684 panasz érkezett az etikátlan áremelésekről.

A CNN Money néhány példát is hoz: volt olyan boltos, aki 8,5 dollárért (2169 forintért) adott egy máskor 75 centes üveges ásványvizet. Más 100 dollárt (25 500 forintot) fizettetett volna egy karton palackozott vízért. A New York Times arról írt, hogy Floridában 7000 panaszt tettek a hasonló irreális áremelésekre. Köztük sokan az olyan légitársaságokat támadták, mint a Delta Airlines, amely az eleve nem olcsó 547 dolláros (140 ezer forintos) repülőjegyét Miamiból a nyugati-parti Phoenixbe hatszoros áron, 3260 dollárért (mintegy 832 ezer forintért) hirdette.

Martin Bureau/AFP

A Delta ellen szabályos hadjáratot folytattak a közösségi médiában a felháborodott emberek, a cég ezért gyorsan árplafont vezetett be a hurrikánövezetből induló járataira: maximum 399 dollárért (102 ezer forintért) árulták a jegyeiket. A társaság közölte, egyáltalán nem akart nyerészkedni, a viteldíjaikat egy algoritmus számolja ki, ha erre nem figyelnek, akkor az a növekvő igényekkel párhuzamosan drágítja a jegyeket. Más légitársaságok is észlelték, hogy a programok felverik az árakat, a JetBlue ezért inkább elébe ment a dolognak, kihasználta a PR-lehetőséget és még Harvey érkezése előtt 99 dollárban maximalizálta a díjait.

Nem olyan egyszerű

A texasi és a floridai államügyész is belengette a hasonló történetek miatt, hogy a jövőben hatósági árakat vezetnek be a hurrikánszezonban vagy más módon gátolják meg a kereskedők - általuk tisztességtelennek vélt - gyakorlatát. Szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy a légitársaságok mostani hibája büntethető, de a termékvásárlás egészen más tészta.

A price-gougingról szóló vitát általában annyival leszokták zárni a törvényalkotók és a közgazdászok, hogy elmondják: az eljárás etikátlan, de a szabad piac velejárója. Azonban ennél érdemes bővebben kifejteni,  miért inkább jobb a szabad piac érvényesülése az ilyen helyzetekben, mint ártalmas, illetve a korlátozása miért tetézné csak a katasztrófa közepén a bajokat.

Valójában még jó is, ha drágulnak a dolgok

Az árakat természetesen a kereslet és a kínálat szabályozza, és értelemszerű, hogy amikor közelít egy hurrikán, ezért nehézkessé válik az ellátás, akkor megnő az igény több termékre, például a palackozott vízre. A folyamat azzal jár, hogy az egyre zsugorodó készletek miatt emelkednek az árak is. Elméletben ez épp a legszegényebbeknek ártana, mivel ők azok akik nem engedhetik meg, hogy hátrahagyják a házukat és egy másik, biztonságosabb területre utazzanak.

Azonban az, hogy egy víz a szokásos pár száz forint helyett eleinte 1000 forintba, majd akár 2500 forintba is belekerül, arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy mindenki csak annyit vásároljon magának, amennyire valóban szüksége van. Így jobban lefedhető a szükséglet, senki sem fog értelmetlen felhalmozásba kezdeni, sőt, aki megengedheti, hogy elhagyja a veszélyzónát, inkább elutazik, mert jelentős kiadásnövekedéssel járna, ha ott maradna.

És ezzel nincs vége a hasznos hatásnak

Másrészről, a hurrikán nem kerüli ki a helyi kisboltokat és nagyáruházakat sem. A vihar kellős közepén nekik is gondot okoz új készleteket szerezni. Ha azonban növelhetik az áraikat, akkor egyrészt a beszállítók az extrém körülményekhez igazított, a szokásosnál jóval magasabb árszabásához alkalmazkodva törik magukat, hogy biztosítsák az utánpótlást. Vagyis a boltoknak lesz pénzük arra, hogy utánpótlást rendeljenek, így nyitva tartanak, a termékek pedig végső soron a lakosságnál kötnek ki.

 

Emellett az a nagy helyzet, hogy a hurrikán ugyan növeli a bevételeket, ám az év végére mégsem marad semmi az extraprofitból: a vihar éppen úgy megrongálja az áruházakat, boltokat, mint a lakóházakat, a kicsavart fa éppen úgy rádől ezekre, mint ahogy egy családi házra vagy egy garázsra.

A pénz miatt legalább ott maradnak

A profitcentrikusság ilyen megnyilvánulásának legnagyobb előnye mégis az, hogy a kereskedők a katasztrófa helyszínén maradnak. Sokkal nagyobb problémát jelentene, ha egyáltalán nem lenne üzemanyag, vagy éppen élelmiszer a boltokban, mint az, hogy vannak áruk, csak drágák.

Jól mutatja ezt, hogy Floridában már léteznek törvények az áremelés korlátozására. Ezek viszont azt eredményezik, hogy a mostani hurrikánszezonban több helyen teljesen elfogytak a készletek, és senki sem gondoskodott az utánpótlásról, bezárták a boltokat - írja a Forbes a témáról szóló cikkében.

Egy íróasztal mögül jónak tűnik

Vitatkozik a rendkívüli áremelés felmagasztalásával Michael Hiltzik, a Los Angeles Times publicistája. Ő úgy látja, hogy a price-gouging védelmében leírtak csak elméletben igazak. A valóság az, hogy hiába a 900 százalékos túlárazás egy termékre, hiába próbálnak meg drágábban beszállítókat találni a katasztrófa sújtotta területeken, nem lesz, aki odavigye a terméket. Példaként hozza, hogy a Harvey által elárasztott városokba hajón vitték a mentőcsapatok a legfontosabb élelmiszereket.

A gyakorlatban azt is nehéz megvalósítani, hogy valaki száz dollárokat fizessen alapvető árucikkekért, hiszen a készpénz-használat az Egyesült Államokban jelentősen visszaszorult. A hurrikánok pedig áramszünetekkel együtt érkeznek, vagyis a bankkártyás fizetés reménytelen próbálkozás. Hiltzik szerint ezért ésszerűen, szolidárisan meghúzott árakat kellene alkalmazni.