Kiderült a titok: így kormányozzák a világot

A modern korban jellemzően nem háborúkkal rendezik vitáikat azok az államok, amelyek nem tudnak dűlőre jutni politikai-gazdasági nézeteltéréseikben, hanem embargókkal, bojkottokkal. Ezek azonban sokszor kétélű fegyverek és lutri, hogy beválnak-e vagy sem.
Napi.hu, 2014. április 27. vasárnap, 13:01

Amikor a diplomáciai lehetőségek kimerülnek, az államok megfontolják a katonai erő alkalmazását vitapartnereik "meggyőzésére", és az esetek jó részében a tettek mezejére lépnek. Legalábbis így volt a régi világban. Manapság a politikai és gazdasági szankciók, a kereskedelmi bojkottok, embargók, tilalmak váltak az akaratérvényesítés keményebb eszközeivé. Ezek alkalmazása azonban meglehetősen szürke, zavaros zónát képez a szóbeli fenyegetés és a légicsapások között - derül ki a Bloomberg összefoglalójából.

A gondok ott kezdődnek, hogy igencsak nehéz megszervezni egy tisztességes nemzetközi embargót valamilyen ország ellen és a bojkott kiszámíthatatlan eredményekkel járhat. Ártatlanokat vagy jogszerűen működő vállalatokat is kár érhet, amit mi sem bizonyít jobban, mint az ukrán válság miatt Oroszország ellen elfogadott uniós és amerikai szankciók, amelyek könnyen visszaüthetnek az európai "feladókra".

Kevésbé csúnya új világ

Az új évezredben drámaian megnőtt a pénzügyi háború súlya a katonai erő alkalmazásának rovására. Az ezredforduló éve óta az Egyesült Államok, az Európai Unió (EU), Ausztrália, Kanada, Japán, Izrael, Oroszország, Dél-Korea és több nemzetközi szervezet legkevesebb húsz esetben vezetett be szankciókat bizonyos államok - köztük Mianmar, Szudán, Szíria és mások - ellen. A gazdasági eszközöket messze legtöbbször az USA használja fegyverként.

Az Egyesült Államok több mint 110 alkalommal vezetett be export-, import-, befektetési vagy más pénzügyi korlátozásokat más államokkal szemben a XX. században. A cél az adott országok politikai vezetőinek jobb belátásra bírása volt bizonyos kérdésekben, Washington sok eseten fegyverkezési programok feladását vagy az amerikai érdekek szempontjából károsnak ítélt kormányok bukását akarta elérni.

Az amerikai kincstár a 2001. szeptemberi New York-i terrortámadás után a nemzetbiztonságot szolgáló tevékenységek aktív szereplőjévé vált. Jellemző, hogy elterjedt a szürke ruhás gerillák kifejezés, amelyet azokra aggattak, akik 20 országban 37 korlátozó programot indítottak, kormányok, magánszemélyek, terrorista csoportok és bűnszervezetek ellen.

Csihi-puhi

A szankciók szélsőértéke egyes emberek, például mexikói drogbárók vagy orosz oligarchák üzleti tevékenységének betiltásától a bizonyos országokat - Irán, Észak-Korea - teljesen elszigetelő, totális pénzügyi háborúkig terjed. A perzsa állam elleni kereskedelmi és pénzügyi bojkottban részt vett az összes ország, amelynek Irán korábban olajat szállított. Az embargó megfojtotta az ország gazdaságát, lefagyasztotta valutáját, az égbe lökte az inflációt és a legutóbbi választáson az a jelölt győzött, aki a szorítás enyhítését ígérte.

Az ukrán válság kapcsán Oroszországgal szemben alkalmazandó szankciókkal kapcsolatos vita jó példája annak, milyen vékony jégen jár az, aki így akar megrendszabályozni másokat. Az EU-tagállamok szoros orosz kereskedelmi kapcsolatai, főként gázvásárlásai sok ország vezetőinek finnyásságát enyhítették Moszkvával szemben. Nem kétséges, hogy európai és amerikai vállalatok ihatják meg a sikeres bojkott keserű levét.

Az elmúlt időszak szankciói jellemzően személyeket, iparágakat és intézményeket céloztak, kivéve az élelmiszer-ellátással és a humanitárius segítségnyújtással foglalkozó szervezeteket. Az embargók legkellemetlenebb tanulsága azonban az, hogy a nemzetközi megítélésükkel törődő, legalább részben demokratikus államokkal szemben van esélyük eredményt elérni, a keményen autokratikus rendszerekkel szemben nincs. Az utóbbira példa a fél évszázados kereskedelmi blokád alatt lévő Kuba és Észak-Korea, esete. Vlagyimir Putyint valószínűleg csak az izzasztaná meg, ha a Nyugat bevetné legerősebb fegyverét: elvágná Oroszországot a nemzetközi pénzügyi rendszertől.

Időszámításunk előtt
A gazdasági embargót az ókori görögök találták fel. Megara városállam majdnem két és fél évezreddel ezelőtt megtiltotta a kereskedelmet Athénnal. Az amerikai kormány először az 1812-es USA-Nagy-Britannia háború előtt vezetett be szankciókat. A modern kor első vezetője, aki a pénzügyi nyomásgyakorlást ajánlotta a háborúk kiváltására, Woodrow Wilson volt, aki 1913 és 1921 között volt az USA elnöke.

A leghatékonyabb embargó a fajüldöző Dél-Afrikát elszigetelő nemzetközi bojkott volt. A nyolcvanas évek végére ez elvezetett a rendszer bukásához, a feketék békés hatalomátvételéhez. A legnagyobb kudarc az USA olajembargója Japán ellen a második világháború előtt, amire a Pearl Harbor elleni támadással válaszolt a szigetország. A Szaddám Huszein iraki elnök rezsimje elleni szankciókat sokan bírálták, mivel utat nyitott a humanitárius segélyek elosztása körüli korrupció előtt és a társadalmat is meggyötörte, ám minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy Irak nem tudott atombombát építeni.

HOZZÁSZÓLÁSOK