Kijárási tilalommal harcolnak az Ebola ellen

Fegyveresek támadtak Sierra Leonében egy olyan csapatra, amely az Ebola-járvány halottait temette. Az országban, példa nélküli, 3 napos kijárási tilalmat hirdettek a hatóságok, hogy eredményesebben tudjanak fellépni a gyilkos betegség ellen.
Inforádió, MTI, 2014. szeptember 22. hétfő, 08:09

Hatmillió embernek parancsolták meg, hogy három napja maradjon otthonában, az ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai Sierra Leonében. A tilalom idején önkéntesek járták az otthonokat és világosították fel a lakosokat a járványról. Emellett megpróbálták izolálni a betegeket és eltemetni a halottakat. A lakosok jobbára együttműködőek voltak - szombaton például elhagyatottak voltak az utcák, ahol csak mentőautók jártak.

Ugyanakkor egy Freetown külvárosának számító faluban fegyveresek támadtak egy olyan önkéntes csoportra, amely az ebola halottait temette. A csoportot a kiérkező rendőrök mentették meg, mivel menekülésre késztették a támadókat.

Mint a Telegraph megjegyezte, az idén több, mint 5300 embert fertőzött meg Nyugat-Afriában az ebola-vírus. A szomszédos Libériában is karantént vezettek be ideiglenesen, de az utcai tiltakozások nyomán feloldották azt.

Sierra Leonében az önkéntesek azt mondták, hogy az ebola-segélyvonalon elárasztották őket a hívások és hogy több száz ember kért segítséget. Az önkénteseknek azonban nem állt rendelkezésükre elegendő ember és felszerelés, hogy minden hívásra reagáljanak.

A Sierra Leone-i hatóságok azt állították, hogy több tucat új fertőzöttet és korábban elrejtett holttestet találtak. Összesen 92 holttestet fedeztek fel és 123-an jelentkeztek arra gyanakodva, hogy fertőzöttek. Közülük 56 személy tesztje lett pozitív, 36 ember eredményére még várnak, 31 tesztje pedig negatív volt. Vasárnap, a karantén feloldása után többen ünnepeltek a főváros utcáin.

Az Egyesült Államok és más nyugati országok az elmúlt napokban azt ígérték, hogy még több segélyt küldenek a térségbe. A Clinton volt amerikai elnök alapítványa és más amerikai jótékonysági szervezetei által bérelt Boeing 747-es szombaton indult Nagy-Briatanniából Ghánába, az ENSZ egyik regionális központjába.

Az Ebola-elleni harcot nehezíti, hogy az önkéntesekre és egészségügyi dolgozókra sokszor gyanakvással tekintenek a helyiek, sőt, azzal vádolják meg őket, hogy behurcolják a betegséget olyan közösségekbe, amelyeket segíteniük kellene.

Guineában, Libériában és Sierra Leonében a hatóságok annyira tartanak az betegségtől, hogy megtiltották a nemzetközi futballmeccsek rendezését.

HOZZÁSZÓLÁSOK