Kína márciusban felállított állami befektetési intézménye 3 milliárd dollárt helyez el az amerikai Blackstone Group tőketársaságban annak a tervnek a részeként, hogy az országban felhalmozódott 1,2 ezer milliárd dollár felhasználásával globális befektetőként lépjen fel a világ tőkepiacain. Ezzel az invesztícióval a kínai állam közvetve részt vehet a fejlett országokban az utóbbi időben gyorsan növekvő cégfelvásárlásokban, -átalakításokban és -eladásokban, a Blackstone pedig kínai vállalatok, vállalati részesedések megszerzése után nézhet. Az ügylet lebonyolításához a kínai kormány hamarosan létrehoz egy befektetési ügynökséget, amely nem szavazó részvények formájában szerez részesedést az amerikai tőketársaságban. A helyi állami média szerint ez az állami ügynökség 200 milliárd dollár felett rendelkezhet majd, ám kínai közgazdászok kétszer ekkorára teszik ezt az összeget. (Ez többszöröse az éves magyar nemzeti jövedelemnek.) Amerikai források szerint a befektetés kevesebb mint 10 százalékos részesedéshez juttatná a kínaiakat a Blackstone-ban rögtön annak a közeljövőben tervezett első tőzsdei kibocsátása után, és legalább négy évig a cégben maradna az ázsiai ország pénze. Szakértők politikai szempontból pozitívan értékelik a lépést, mivel szerintük az azt mutatja, hogy Kína bízik az USA gazdaságában, továbbá ezzel legalább egy tőketársaság előtt megnyitja a kínai vállalatok piacát.