Kína soha nem tett még ilyet

Kína első ízben vásárol IMF-kötvényt - jelentette be tegnap a Valutaalap.
NAPI, 2009. szeptember 3. csütörtök, 08:37

A kínai kormány legfeljebb 50 milliárd dollár értékben vásárol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) SDR-alapú kötvényeiből - ez lesz a szervezet történetében az első ilyen ügylet. A Valutaalap szerint a vásárlás révén Kína biztonságos befektetési eszközhöz jut, illetve segít abban, hogy az IMF átvészelje a nehéz időket. (Egy SDR nagyjából 1,56 dollárt ér.)

A szervezet júniusban jelentette be, hogy tagjai számára kötvényeket bocsát ki, így gyűjtve többletforrásokat. Kína már akkor jelezte, hogy venne az értékpapírokból - emlékeztet a Marketwatch. A jelentések szerint más országok, köztük India és Oroszország is vásárolna.

Korábban kínai illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy az IMF lehetne a forrása annak az új nemzetközi tartalékvalutának, amely a dollár domináns pozícióit törhetné meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK