Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KKE-Kína csúcstalálkozó megnyitóján a kínai kormányfő kiemelte, hogy országa kelet- és közép-európai államokkal elsősorban az infrastrukturális projektek kidolgozásában és a pénzügyi együttműködések megerősítésében érdekelt. A térség országait arra szólította fel, hogy az elkövetkező öt évben törekedjenek forgalmuk megduplázására a Kínával folytatott kereskedelmükben.

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a megnyitóbeszédében a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút kiépítését hangsúlyozta, amit kínai hitelből valósítanak meg. A gyorsvasút Macedónia és Görögország felé történő meghosszabbításával kiépülhetne a Kína és Kelet-Közép-Európát összekötő expresszvonal gerince.

Ezzel kapcsolatban Li Ko-csiang kifejtette, hogy megszületett a megállapodás a szerb és a magyar fővárost összekötő gyorsvasút kiépítéséről, erről szerdán írnak alá szándéknyilatkozatot az érintett felek. Hozzátette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy két éven belül megépüljön a vasútvonal. Az óránként 160 kilométeres maximális sebességet lehetővé tevő vasúti pályán a vonatok menetideje a jelenlegi hét-nyolcról három óra alá csökkenne.

Ez a vasút jelentős lökést adhatna a mellette fekvő országok logisztikájának, illetve megkönnyítené az emberek, a tőke és az áruk mozgását. "A KKE-országoknak kiváló kikötői és autópályái vannak, ha ezeket összekötnénk, létrejöhetne az a szárazföldi-tengeri expresszvonal Kína és Európa között, amellyel alacsonyabb költségeket tudnánk biztosítani" - részletezte.

Hozzátette: Kína és a KKE-országok több módon is együtt tudnak működni, Kínának ugyanis hatalmas tőkéje és piaca van, míg a kelet- és közép-európai országoknak jelentős természeti kincsei, technológiája és jól képzett emberei.

Reményét fejezte ki, hogy Kína és a térség közötti kereskedelem idén először túllépi a 60 milliárd dollárt. Kifejtette azt is, hogy országa és az érintett 16 kelet- és közép-európai állam üzleti tanácsot hoz létre. Elmondta, a tavaly 10 milliárd dolláros hitelkeretből már csak 1,7 milliárd dollár maradt, de további eszközöket tesznek elérhetővé a KKE-országok számára.

Li Ko-csiang tervei szerint Kína több vállalatot is nyithat a közeljövőben a térség országaiban, így új munkahelyeket is teremthet.

A csúcstalálkozón Kína, Szerbia, Magyarország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Románia, Lettország, Litvánia, Észtország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Bulgária és Albánia miniszterelnöke, valamint Lengyelország és Horvátország miniszterelnök-helyettese vesz részt.