Schmitt Pál volt köztársasági elnök a díj átadásakor kiemelte: ezt az elismerést az kaphatja, aki sokat tett a magyar nemzetért. Senki sem vitathatja, hogy Lech Walesa, aki eleinte egyedül vette fel a küzdelmet a totalitárius rendszerrel szemben, aki az egyéni érdeket feláldozta a közösségért, kiállt a békéért, ellentmondott a kommunizmusnak, a szolidaritás eszméjét hirdette, a magyarság érdekét is szolgálta, ezért méltó a díjra.

Lech Walesa a kitüntetés átvételét követően elmondta: most, hogy a magyar nemzet tagjává avatták, gyakrabban látogathat Magyarországra. De ezzel jogot is kapott, hogy jó és rossz dolgokat is mondhasson - tette hozzá. Ki kell használni a sors által nyújtott lehetőséget, hiszen sok nemzedék harcolt azért, ami nekünk a kezünkben van: szabadok vagyunk, szabad Európában élünk, és ezt a szabadságot megfelelően kell használni.

Ahhoz, hogy sikerre vezethessük országainkat a harmadik évezredben, nem lehet csak az egyes országokban gondolkodni, hanem nagyobb struktúrában kell gondolkodni. Van olyan kérdés, amelyre nemzeti, és van, amelyre közös megoldást kell keresni, különben nem találhatnak választ a kihívásokra - vélekedett a lengyel politikus.

Walesa felidézte: annak idején az, hogy egy lengyel papot választottak a Szentszék élére, különleges alkalmat jelentett, hogy tegyenek valamit az egység helyreállítására, mert az államok annyira megosztottak voltak. A volt lengyel elnök biztos volt benne, hogy mások is csatlakoznak e küzdelemhez, közösen sikert érnek el, és így is lett. A nemzeteink békés úton megszabadultak az elnyomástól.

A volt lengyel államfő szerdán a Nemzetközi Visegrádi Alap és az Antall József Tudásközpont által létrehozott Visegrád Bridge-díjat vehette át a Parlamentben, majd Áder János köztársasági elnök díszvacsorát adott a tiszteletére a Sándor-palotában.

A Szent István Alapítvány annak ítéli oda a Szent István-díjat, aki a magyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki. Az alapítvány segíti továbbá a magyarság kulturális életének kibontakozását, fontos szerepet vállal kulturális öröksége védelmében. Walesa a tizenkettedik kitüntetett. Az elismerést 2002-ben alapította Bihari Antal, az esztergomi Körzeti Televízió (KTV) vezetője. A díjazott kiválasztása közvélemény-kutatás és szavazás alapján történik, és minden év augusztus 20. előtti vasárnapon, Esztergomban adják át. A díjat képező Szent István emlékszobor harminc centiméter magas, bronzból készült és márványtalapzaton áll, Melocco Miklós szobrászművész alkotása. Szent Istvánt ábrázolja, amint két kezével magasba emeli a keresztet nemzete előtt.

Az eddigi kitüntetettek:

Év Díjazott
2002Orbán Viktor politikus
2003Tőkés László református püspök és Duray Miklós közíró
2004Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos
2005Püski-házaspár
2006Wittner Mária és Dosztál Béla 1956-os szabadságharcos
2007Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai
2008Sólyom László köztársasági elnök (nem fogadta el)
2009Béres József és családja
2010Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó
2011Makovecz Imre építész, a magyar organikus építészet képviselője
2013Hazl József, a Rákóczi Szövetség elnöke
2014Tamás Ilonka tanítónő és Burián László atya
Forrás: Wikipedia