BUX
38657

Kitüntették, majd vádat emeltek ellene

Vádat emeltek pénteken Lengyelországban Wojciech Jaruzelski nyugalmazott tábornok, egykori kommunista vezető ellen a lengyelországi hadiállapot 1981. december 13-i kihirdetése és a Szolidaritás szakszervezet elnyomása miatt - írta a hvg.hu.

NAPI Online, 2006. március 31. péntek, 16:51

Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök a Szibériába deportáltak emlékérmével tüntette ki tévedésből a kommunista rendszer egykori erős emberét, Wojciech Jaruzelski tábornokot. Maciej Lopinski szóvivő elmondta, hogy a lengyel köztársasági elnök nem olvasott el minden, kitüntetésre előterjesztett indítványt, hanem automatikusan aláírta a jelöléseket.

Ugyanakkor pénteken már azt közölte a náci és a kommunista korszak bűntetteit vizsgáló Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), hogy a hadiállapot bevezetéséért vádat emelnek a 82 éves egykori kormányfő, kommunista pártvezető ellen. Az intézet szerint Jaruzelskinek az 1981. március 27. és az ugyanazon év decemberében kihirdetett szükségállapot 1982. december 31-i felmondása között elkövetett "kommunista bűnökért" kell felelnie. Ha elítélik, 11 évig terjedő szabadságvesztést kaphat - közölte az IPN.

Az említett időszakban csaknem száz embert megöltek, több tízezer embert bármiféle vád nélkül letartóztattak, s mintegy tízezret internálótáborokba hurcoltak. A bebörtönözték többek között Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel elnököt, a Szolidaritás vezetőjét és Lech Kaczynski jelenlegi lengyel elnököt is. Jaruzelski, aki a Trybuna című baloldali varsói újságnak adott pénteki nyilatkozatában beszámolt arról, hogy idézést kapott az ügyészségtől, s "hamarosan ítélet születik ellene", rendre azt hozza föl mentségéül, hogy a szükségállapot kihirdetésével vette elejét annak, hogy a Szovjetunió beavatkozzon Lengyelországban.

Ewa Koj, az IPN katowicei részlegének munkatársa nem zárta ki, hogy pénteken és a következő napokban a hadiállapot bevezetéséért felelős más személyek ellen is vádat emelnek. Csütörtökön már vádat emeltek a hadiállapot bevezetése miatt Florian Siwicki volt nemzetvédelmi miniszter, a hadiállapotot bevezető "katonai junta", az úgynevezett Nemzet Megmentésének Katonai Tanácsa (WRON) egyik tagja ellen - jelentette be a lengyel televízió hármas csatornája csütörtöki esti hírműsorában.

Jaruzelskit egyszer már elítélték egy büntetőperben, amelynek tárgya az 1970. decemberi tengermelléki zavargások vérbefojtása volt. Akkor a tábornok a védelmi minisztérium élén állt. A varsói parlament 1996-ban tisztázta Jaruzelskit mindennemű alkotmányos felelősség alól a szükségállapot kihirdetésével kapcsolatban.