Ugyanolyan megvetéssel fog tekinteni az utókor Janet Yellen Fed-elnökre, mint amilyennel egyik elődjére Alan Greenspanre néznek - véli Albert Edwards, a SocGen legendásan pesszimista elemzője. Az amerikai jegybank túl későn és túlságosan gyengén reagált egy új pénzügyi buborék kialakulásának lehetőségére azzal, hogy szerdán 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte alapkamatát - véli a szakértő, akit a CNBC idéz.

Soha sem fogtam vissza a bírálataimat a Feddel szemben. A bank döntéshozói a 2008-ban elmélyült pénzügyi válság előtt és után is súlyos hozzá nem értésről tettek tanúbizonyságot - ismételte el korábbi szavait. Alan Greenspant 2005-ben "gazdasági háborús bűnösnek" minősítettem, és felszólítottam a washingtoni kormányt, hogy azonnal mozdítsa el hivatalából.

Egyetlen tűszúrás

Ezeknek a kemény szavaknak az előzménye, hogy a Greenspan vezette Fed laza monetáris politikát folytatott az ezredforduló előtti és utáni években, amivel megalapozta az USA lakásjelzálog-piacán kialakult, majd 2007-2008-ban kidurrant pénzügyi buborék létrejöttét.

A Yellen vezette Fed tevékenysége ugyanolyan dicstelen véget ér majd, mint amilyenbe a korábbi vezetés politikája torkollott, mivel hozzájárult ahhoz, hogy egy újabb hatalmas pénzügyi lufi fújódjon fel - folytatja fejtegetését a francia bank elemzője.

A 2004-ben kezdődött kamatemelési - azaz pénzügyi szigorítási - ciklus elején nem volt eleve felfújt állapotban a vállalati kötvények piaca, míg most ez a helyzet, ezért elég egyetlen kicsi tűszúrás ahhoz, hogy az egész kötvénypiac eldurranjon.

Dominó hatás

Edwards a véleményét alátámasztó figyelmeztető jelet lát abban, hogy az elmúlt napokban eladási hullám indult a bóvlikötvények piacán. A pánikot az a hír indította el, hogy az egyik ilyen értékpapírokra specializálódott alapot felszámolják, a másikat eladják, a harmadik pedig korlátozta törlesztéseit befektetőinek.

Szerinte ez a jelenség azt bizonyítja, hogy az amerikai vállalati szektor nagyon eladósodott, ezért ha csökkennének a bevételei és a profitja, az csúcs következményekkel járna.

Sajnos egy újabb időzített adósságbombán ülünk, ami bármikor felrobbanhat - összegzi véleményét a szakértő. A defláció, amelyet szintén a Fed felelőtlen pénzkínálat-növelő politikája idézett elő, gondokat okozhat a vállalatoknak, ami önmagában megelőlegezi a következő recessziót, nem beszélve arról, hogy az eladósodott cégek a romló üzleti környezetben sorra dőlhetnek be.

Vagy mindez mégse?

A CNBC emlékeztet arra, hogy Edwards elemzéseit ugyan sok kollégája, riválisa olvassa, ám sötét jóslatai nem mindig jönnek be. Például 2012 szeptemberében "bejelentette", hogy az USA gazdasága recesszióban van és arra figyelmeztetett, hogy a Wall Street-i tőzsdék emiatt hamarosan mélyrepülésbe kezdhetnek.

Az S&P-500 indexen "halálkeresztet" látott, miután az 50 napos mozgóátlag a 200 napos alá került. Ehelyett az történt, hogy az S&P-500 tovább menetelt felfelé, és nagyjából 40 százalékkal erősödött azóta, hogy az elemző megfogalmazta vészjósló előrejelzését.

Lehet, hogy túlzás

Sokan mostani prognózisát is vitatják. A megbillent bóvlikötvényalapokkal kapcsolatba megjegyzik, hogy azok viszonylag kicsi, nem reprezentatív szereplői a pénzpiacoknak vagy akár a bóvlikötvénypiacnak. Peter Fisher, a BlackRock pénzügyi szolgáltató cég szakértője azt mondta a CNBC-nek, hogy nem számít tovagyűrűző hatásra. A kockázatos kötvények piacán tapasztalható felfordulás szerinte nem fog összeomlást elindítani az amerikai gazdaság egészében.