Barack Obama amerikai elnök elrendelte a terrorelhárítási előkészületek megkétszerezését, miután "hiteles, de meg nem erősített forrásokból" a hatóságok tudomására jutott, hogy a 2001. szeptember 11-ei New York-i támadás évfordulójához kapcsolódóan újabb terrorakció fenyegeti az Egyesült Államokat - jelentette a Reuters nevük elhallgatását kérő kormánytisztviselőkre hivatkozva. A források szerint Washington és New York lehet a terroristák kiszemelt célpontja, azaz a tíz évvel ezelőtti forgatókönyv megismétlése lehet a támadók terve. Az elnököt csütörtök reggel tájékoztatták az eddigiekhez képest konkrétnak számító lehetőségről, amelyről szerdán szereztek tudományt a hatóságok.

A ABC News televízió három személyről tud - egyikük amerikai állampolgár -, akik azért érkeztek a múlt hónapban az USA-ba, hogy terrorakciót hajtsanak végre. Azt nem tudni, hogy az előbbi és ez az információ ugyanarról a fenyegetésről szól-e - jelentette a BBC. New Yorkban mindenesetre újabb intézkedéseket vezetnek be, amelyek magukban foglalhatják a tömegközlekedési eszközökre felszálló emberek táskájának átkutatását.

A hír annyiban váratlan, hogy az amerikai belbiztonsági hivatal még a múlt héten is azt jelentette: nincs megbízható információja arról, hogy az Al-Kaida a tízéves évfordulóhoz kapcsolódva újabb támadást szervezne. Az ügynökség a Reuters kérésére nem szolgált részletekkel az új információval kapcsolatban, inkább csak elkente annak súlyát, mondván: az évfordulók előtt mindig megszaporodnak a fenyegetésről szóló hírek, amelyek egy része hiteles, nagyobb figyelmet érdemel, míg más részükről kiderül, hogy semmi közük a valósághoz.