Kórházba vitték Ficót

Egészségügyi kivizsgálás céljából az egyik pozsonyi kórházba, a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe (NÚSCCH) került csütörtökön Robert Fico szlovák kormányfő - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a miniszterelnök szóvivőjére hivatkozva.
MTI, 2016. április 14. csütörtök, 19:50

Robert Ficónak az eredeti tervek szerint csütörtökön, újraválasztott miniszterelnökként első külföldi útjára, Csehországba kellett volna látogatnia, ezt az utat a váratlanul szükségessé vált vizsgálat miatt lemondták.

Az esetről a Denník N című szlovák liberális napilap saját információkra hivatkozva először azt írta: a kormányfőt szívroham gyanúja miatt vizsgálják, ám ez nem bizonyosodott be. A kórház a kormányfő állapotáról a család kérésére nem ad bővebb tájékoztatást, kora estig az intézmény szóvivője a szlovák közszolgálati hírügynökséggel csak annyit közölt: Robert Fico a délután folyamán kardiológiai vizsgálatok során esett át, és további megfigyelés céljából legalább még péntek reggelig benntartják.

A váratlan kivizsgálás illetve a további kórházi megfigyelés miatt a szlovák kormányfő várhatóan nem vesz majd részt a pénteken Pozsonyban kezdődő Globsec kül- és biztonságpolitikai fórumon sem.

Robert Fico az eredeti tervek szerint a jövő hét folyamán Lengyelországban és Magyarországon is tett volna látogatást. Bár ezeket a programokat egyelőre nem mondták le, nem kizárt, hogy a tervezett látogatásokat későbbre halasztják.

HOZZÁSZÓLÁSOK