BUX
37575

Kormányválság egy hónap múlva - itt a forgatókönyv

A görög pénzügyminiszter ugyan a matematikai közgazdaságtan professzora, mégsem tudta kiszámítani milyen taktikával érheti el Görögország adósságterheinek enyhítését - derül ki egy játékelméleti elemzésből. Az új athéni vezetés rövid úton a bukás felé kormányozza magát.

Napi.hu, 2015. február 11. szerda, 14:11

Európa jövője nagyban függ valami olyasmitől - a görögök és a németek megegyezésétől a görög adósságválság további kezelésével kapcsolatban -, aminek tető alá hozása lehetetlennek látszik. Nem az a gond, hogy a felek álláspontja homlok egyenest ellenkezik: Athén csökkenteni akarja Görögország adósságát, míg Berlin minden fillér törlesztéséhez ragaszkodik, hanem az, hogy az új görög kormány vezetői valószínűleg elügyetlenkedték a megállapodás lehetőségét - derül ki Anatole Kaletsky elemzéséből, amely a project-syndicate.org internetes véleményportálon jelent meg. Kaletsky Gavekal Dragonomics vezető elemzője és társelnöe, illeve Institute for New Economic Thinking elnöke.

A játékelmélet ismeri az olyan típusú konfliktusokat, amelyekben egy gyenge, de elszánt játékos (Görögország) áll szemben egy erős, de kevésbé lecövekelt ellenféllel (Németország). Az ilyen gémek sokszor vezetnek kölcsönösen előnyös kompromisszumhoz. Elméletileg ez a konkrét vita is pozitív véget érhetne, ha a felek elmozdulnának a politikai kardcsörtetésről, és azokra a gazdasági előnyökre fordítanák a figyelmüket, amelyeket igazán el akarnak érni.

Egyszerű, mint a szög

A berlini kormány elszánta magát arra, hogy ellenáll a görög adósságok csökkentésének. A német szavazókat csak ez érdekli, nem igazán foglalkoznak azzal, hogy például milyen strukturális reformokat hajt végre Görögország. Az athéni kormány ezzel szemben elszánta magát arra, hogy könnyít az ország adósságain és fellazítja a több kárt, mint hasznot hozó, német ihletésű megszorításokat, amelyek végrehajtását az EU-ból, az Európai Központi Bankból (ECB) és az IMF-ből álló trojka ellenőrzi. A görög szavazókat csak ez érdekli, nem foglalkoznak például a 30 éves futamidejű államkötvények nettó jelenértékével.

A feleknek csupán legfőbb prioritásaikra - a választópolgáraik csőlátásán át látható szempontokra - kellene koncentrálniuk, miközben feladhatnák másodlagos céljaikat. Például a hitelező elvárásának megfelelően fenntarthatnák az adósság nominális értékét, miközben kitolnák a visszafizetés határidejét, ami mérsékelné a következő években esedékes törlesztőrészleteket, s ezzel levegőhöz juttatná az adóst.

Elbonyolították

Úgy tűnik azonban, hogy az emberi tényező miatt elúszni látszik a kölcsönösen elfogadható kompromisszum esélye. Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter ugyan a matematikai közgazdaságtan professzora, kutatási területe a játékelmélet, így ehhez értenie kellene, ám eddigi viselkedésén ez nem látszott meg. Elszúrta tárgyalási technikáját: nagy kilengésekkel ingadozott a kemény fellépés és az engedmények között, így mindkét viselkedése hiteltelenné vált. Egy képpel élve: pisztolyt tartott a fejéhez váltságdíjat kérve azért, hogy ne húzza meg a ravaszt.

A német és az uniós vezetők így nem ültek fel a blöffjének, aminek eredményeként mindkét oldal beragadt passzív agresszív álláspontjába: azzal fenyegeti a másikat, hogy bármi áron ragaszkodik követeléséhez. Ez lehetetlenné teszi a komoly tárgyalásokat.

Így szúrták el

Kézen fogva vezették a németeket
Mario Draghi, az ECB elnöke az európai jegybank monetáris enyhítésének elfogadtatása kapcsán tankönyvszerűen kezelte ellenfelét, a német kormányt - hoz példát a sikeres játszmára a project-syndicate.org cikke. Az ezzel kapcsolatos januári döntés előtt hónapokat szánt arra, hogy rászorítsa a németeket: mutassák meg, hol húzódik az a vörös vonal, amelyet nem hajlandók átlépni, amelyen túl nem mehet az ECB monetáris enyhítése. Kiderült, hogy Berlin nem megy bele az eurótagállamok adósságának közös vállalásába, abba, hogy egyikük államcsődje esetén együtt viseljék a veszteséget (mivel ennek messze legnagyobb része Németországra esne).Draghi hagyta, hogy a németek elérjék a céljukat - az adósságok egyesítésének elkerülését -, már csak azért is, mert ezt gazdaságilag érdeklennek tartotta. Az engedményt azonban csak az utolsó pillanatban tette meg, miközben azzal, hogy a vitát a kockázatmegosztás körüli csetepaté felé terelte, elterelte ellenfele figyelmét igazi céljáról, arról, hogy az ECB minél nagyobb összegű monetáris enyhítést indíthasson el.

Varufakisz az elmúlt két hétben össze-vissza beszélt, mintha még mindig tudományos kutató lenne, aki szakértőként nyilatkozik a tévében. Ehelyett két dolgot tehetett volna. Vagy az utolsó pillanatig ragaszkodik az adósságelengedéshez, majd visszahátrál ettől a követeléstől cserébe azért, hogy jelentős engedményeket kapjon a megszorítások és a strukturális reformok terén. Vagy egy puhább álláspontot foglal el, elfogadja a német alapelvet, miszerint az adósság szent, majd elővezet egy olyan tervet, amely anélkül könnyítette volna a görögök terheit, hogy mérsékelte volna a tartozások könyv szerinti értékét.

De nemcsak a popsztár külsejű pénzügyminiszter, hanem a teljes görög kormány is elszúrta. Az új athéni vezetés hatalomra kerülése után azzal kezdte, hogy közölte: nem hátrál az adósságok enyhítésétől. Néhány napon belül feladták ezt a pozíciót, majd teljesen feleslegesen bejelentették, hogy soha többé nem tárgyalnak a trojkával, mit sem törődve azzal, hogy az EU, az ECB és az IMF sokkal elnézőbb a görögökkel szemben, mint Németország.

Végül Varufakisz a kormány nevében közölte, hogy nem folytatják az eddig futó EU-IMF programot, amivel - szintén szükségtelenül - felállítottak egy határidőt, nevezetesen a program kifutásának február 28-ai határidejét a helyzet rendezésére. Az ECB ugyanis a program kifutása után köteles beszüntetni a görög bankok finanszírozását, ami a pénzügyi rendszer összeomlásához vezet.

Mi lehet a vége?

Görögország új vezetői demokratikus felhatalmazásukat lobogtatva megfeledkeztek arról, hogy szintén demokratikusan megválasztott kormányokkal és az EU - döntési jogosítványok híján - kompromisszumképtelen bürokráciájával állnak szemben. Túl hamar kijátszották az adujaikat, így most már nem tudnak blöffölni az ellenfeleikkel játszott a pókerjátszmában.

Emiatt a játékelméleti elemzés szerint a meccs legvalószínűbb kimenetele az lehet, hogy a Görögországot vezető baloldali-nacionalista kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Sziriza beismeri vereségét, és elbukik. Ezzel éppen úgy járna, mint a többi eurózónás kormány, amely szembe akart menni a trojka felügyelete alatt álló válságkezelési program végrehajtásával (legfeljebb azzal a különbséggel, hogy a trojka címke nem szerepelt a "perzekútorok" cégérén).

További lehetőség, hogy Athén Brüsszel, Frankfurt és Berlin engedélye nélkül előrelép azoknak a béremeléseknek és más költségvetési lazításoknak a végrehajtásában, amelyeket a hét végén megígért. Ennek szinte biztosan az lenne a vége, hogy az ECB február 28-a után beszüntetné a görög bankok finanszírozását. A pénzintézetek már most is csak az európai jegybank rendkívüli esetekre szolgáló forrásából (ELA) kapnak pénzt - ha ez is megszűnik, az végül kapitulációra késztetné a kormányt. Pontosan az a forgatókönyv ismétlődne meg, amely Írország és Ciprus esetén lejátszódott

Lemondás

Egy ilyen csúnya vereség nyomán lemondhat a kormány és helyét egy az EU tetszésének megfelelő technokrata vezetés vehetné át. Hasonló forgatókönyvről beszélünk, mint az az alkotmányos puccs, amellyel 2012-ben eltávolították a hatalomból Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt. Egy kevésbé éles változat szerint csak Varufakisz bukna bele a kudarcba, miközben a kormány túlélné a válságot.

Az egyetlen további lehetőség, hogy amikor a görög bankok elkezdenének szépen sorban bedőlni, akkor Görögország kénytelen lenne feladni az eurót. Az ECB kihátrálása nyomán az athéni központi bank kénytelen lenne feltőkésíteni a pénzintézeteket, de ehhez - euró híján - saját pénzt, azaz drachmát kellene kibocsátania.

Akárhogy is esik el Görögország, nem egyedül a görögök lesznek a vesztesek. A demokrácia és a gazdasági növekedés hívei is elbukják a legjobb esélyt arra, hogy a németek ellenállását megkerülve véget vessenek annak az önsorsrontó megszorító politikának, amelyet Berlin erőltetett Európára - véli a project-syndicate.org cikkének szerzője.