Ukrajnában és körülötte folyamatosan nő a feszültség, s immár azzal a kockázattal kell számolniuk a piaci szereplőknek, hogy bármikor nyílt konfliktussá mélyülhet válság miatt a Nyugat és Oroszország között kialakult ellentét - írja elemzésében a CNBC. Barack Obama amerikai elnök azt ajánlotta, hogy az USA és az EU közösen dolgozzanak ki a korábbiaknál keményebb szankciókat Oroszország ellen.

Eközben a Reuters jelentette, hogy az oroszbarát fegyveresek elengedték egyik európai túszukat. A csoport EBESZ-megfigyelőket fogott el a napokban. A RIA Novosztyi idézte túszejtők vezetőjét - aki a magát Szlavjanszk város népi polgármesterének nevezi -, aki azt mondta: a többi európai foglyot csak akkor engedik el, ha az ukrán hatóságok - az ő szóhasználatában a kijevi junta - elengedik társaikat. Elsősorban a helyettesére tartana igényt, akit a donyecki repülőtéren tartóztattak le, amikor hazaérkezett Moszkvából, ahogy a tévéműsorban lépett fel.

Eközben a kórházban megműtötték a harkovi polgármestert, aki hátba lőttek. A szeparatisták Donyeckben elfoglaltak egy tévéállomást, majd arra kényszerítették, hogy áttérjen az orosz televízió adásának sugárzására.

Piaci nyomás

A növekvő geopolitikai feszültség nyomán az ázsiai értékpapírpiacok többsége veszített értékéből pénteki záróárához képest. Európában ugyan felvásárlási hírek tartották izgalomban a befektetőket, ám a bizakodó hangulatot erősen hűtötték az Ukrajnából érkező hírek. A CNBC-nek nyilatkozó elemzők szerint a válság közeledik ahhoz a ponthoz, amikor elszabadul az erőszak.

Oroszország bökdösi a nyugatot, hogy kiderítse meddig mehet el Kelet-Ukrajnával kapcsolatban. Moszkva viselkedése egyre jobban hasonlít ahhoz, ahogy a Krímben haladt előre a félsziget elszakítása felé - mondja Toby Lawson, a Newedge pénzügyi szolgáltató cég igazgatója. A piaci szereplőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a bármikor elérhetjük az események robbanáspontját.

A Krím márciusi bekebelezését eladási hullám követte a pénzpiacokon, az ukrán és az orosz valuta sokat gyengült a dollárral szemben, ám a kedélyek azóta megnyugodtak, miután a megfigyelők többsége a feszültség enyhülését jósolta. Az elmúlt hetek azonban ennek éppen ellenkezőjét hozták: az oroszbarát fegyveresek egy sor városban középületeket szálltak meg, amire a kijevi vezetés katonai akcióval válaszolt. A vezető orosz tőzsdeindex, a 14 százalékot, a rubel 9,5 százalékot veszített értékéből az egy évvel ezelőttihez képest, a hrivnya ezalatt 38 százalékkal gyengült dollárral szemben.

Lépésről lépésre

Az Ukrajna körül kialakult kelet-nyugati ellentét lépésről lépésre eszkalálódik - mondja Nicholas Spiro, a nevét viselő befektetési cég igazgatója. A válság drámai módon rosszabbra fordult, miután napról napra egyre bonyolultabb frontok szabdalják keresztbe-kasul a szemben álló felek harcát, és részben ebből fakadóan egyre átláthatatlanabb a helyzet. Ő is úgy látja, hogy Oroszország a Krímben bevált módszereit ismétli, csak sokkal alattomosabban és fenyegetőbben. A régi régiós sérelmek, a gazdasági bajok, a burjánzó korrupció és bűnözés mind-mind a válságot táplálják, és egyre mélyebbre viszik a konfliktus mocsarába a feleket.

Az EU és az USA egyszerűen nincs tisztában azzal, mi történik Kelet-Ukrajnában, ami enyhén szólva megnehezíti, hogy enyhítsék a feszültséget. További szankciókat terveznek (a beutazási vízum megtagadását, a külföldi számlák zárolását) orosz állami tisztviselők ellen, ám ez aligha tarthatja vissza Moszkvát attól, hogy tovább növelje a ellentéteket - véli Lawson. Az orosz vezetés felbátorítva érzi magát arra, hogy beavatkozzon a határaival szomszédos kelet-ukrán területeken kialakult konfliktusba - ért egyet Spiro. Az uniós országokban, különösen Németországban nincs meg az elszántság arra, hogy erőteljes gazdasági és energiaipari szankciókat vezessenek be Oroszország ellen - és ezt nagyon jól látják Moszkvában.