Az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból egyelőre nem talált követőkre. A brexit igazi fenyegetése azonban az unió egységével szemben sosem az volt, hogy más országok is azonnal a válást választják, hanem az, hogy idővel fellazul az unió kohéziója - kezdi cikkét Wolfgang Münchau, a Financial Times (FT) európai ügyekkel foglalkozó publicistája. Erre utal, hogy a brit-EU házasság is hosszú agónia után végződik válással.

Nagy-Britannia és az Európai Unó kapcsolatát valójában már az 1980-1990-es évek óta ellenségeskedés terhelte, és ha egy kicsit jobban odafigyelünk, akkor láthatjuk, hogy számos uniós tagország most lehet a nézeteltérések olyan szakaszában, amelyben a britek 20-30 éve voltak. A különbség az, hogy mindegyiknek más-más oka van "haragudni" az EU-ra.

Más-más okok

Görögországban erősödik az eurószkepticizmus, miután az ország gazdaságát tartós depresszióba taszítja az eurózóna megszorításokra épülő válságkezelő gazdaságpolitikája. Olaszországban az okoz gondot, hogy a gazdaság az eurócsatlakozás óta rosszul teljesít. Ma már az ország teljes politikai elitje lázadozik.

A baloldali Matteo Renzi volt kormányfő azt akarja, hogy az EU hígítsa fel az államadósságra és a költségvetésre vonatkozó szabályokat, a jobboldali Silvio Berlusconi, szintén volt miniszterelnök, párhuzamos valuták bevezetéséről beszél. Mások azt akarják, hogy népszavazáson döntsön az ország lakossága az eurózóna elhagyásáról vagy még referendumot se tartsanak erről.

Csökkenni fog a pénz

Hallgatva Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökét felmerül a kérdés, meddig akar ez az ország az EU-ban maradni - lamentál az FT publicistája. A magyarok jelenleg a közös EU-s költségvetés nettó haszonélvezői, ám ahogy távozik az egyik legnagyobb nettó befizető, az Egyesült Királyság, és ezzel csökken az elosztható pénz, megváltozhat az EU-tagság megítélése az eurózónán kívüli uniós tagországokban.

Nagy-Britannia, Görögország, Olaszország, Magyarország és az utóbbihoz hasonló cipőben járó Lengyelország lakossága más-más okok miatt veszítette el az EU-val kapcsolatos illúzióit, ám egy dolog közös ezekben az esetekben. Kiderült, hogy az eurózóna nem hozott létre, egy klubot az EU-s klubon belül, ahogy azt sok Európa-párti naivan hitte.

Széttartó érdekek

Sok területen kiderült, hogy a közös értékek mást és mást jelentenek az unió országainak. A legjobb példa a munkaerő szabad áramlásának elve. Ennek érvényesülése arra szolgálna, hogy csökkentse az Európa fejlettebb és fejletlenebb része közötti különbséget, ám a britek ezt egyszerűen kelet-európai bevándorlásként élik meg. Borítékolhatók a további konfliktusok a térség két része között - véli Münchau.

Egyelőre részben azért nem szalad egy ország sem Nagy-Britannia után, mert nem világos, mivel jár a brexit. Ha gazdasági káoszhoz vezet, az nyilván taszítani fogja a követőket. Ha viszont - mint az várható - elhúzódó, rendezett átmenet lesz, az adni fog egy precedenst arra, hogyan lehet kilépni az EU-ból az uniós alapszerződés 50 cikkelye alapján. Kiderülhet, hogy ez nem is olyan rémes projekt, mint amilyennek most látszik.

Mit hoz a közeljövő?

Az FT publicistája arra számít, hogy a következő években lesz némi elmozdulás az EU centralizációja, elsősorban a közös európai valutát használó országok szorosabb együttműködés felé. Berlin és Párizs szinte biztosan meg fog állapodni egymással valamilyen reformban, ám ez főként a németek elképzeléseit fogja tükrözni, miközben a franciáknak tesznek majd néhány gesztust. Ez közelebb hozhatja a két országot, ám távolabb tolhatja az eurózónától Olaszországot.

Münchaut nem lepné meg, ha az EU többi országában az anyagi támogatás csökkenésével kérdések merülnének fel az uniós tagság értelmével kapcsolatban. Ezeket erősíteni, ha az EU-t elsősorban az euróövezet érdekeinek alárendelten irányítanák. Ennek persze nem kell az unió széteséséhez vezetnie, de téved, aki azt hiszi, hogy brexit példája, a brit-EU válás nehézsége erősíteni fogja az államközösség egységét.