Lavrov: gondokat okozhatnak a szankciók

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a szankciós nyomásgyakorlás politikája Oroszországgal szemben nem segíti elő az ukrajnai belső konfliktus megoldását, csupán a szembenállás elmélyüléséhez vezet, és megnehezíti a párbeszédet.
MTI, 2014. szeptember 17. szerda, 10:17

Lavrov ezt az El Pais című spanyol lapnak adott interjúban fejtette ki, amelyről a RIA Novosztyi orosz hírügynökség is beszámolt honlapján szerdán. "Az Európai Unió szeptember 12-én ellenünk életbe léptetett új szankciós csomagját úgy tekintjük, mint a realitásoktól elrugaszkodott választ Brüsszel részéről az ukrajnai helyzet rendezésén fáradozó összekötő csoport minszki találkozójának eredményeire" - szögezte le az orosz külügyminiszter.

Lavrov szerint az EU legújabb büntetőintézkedéseivel azt jelzi, hogy "közvetlenül támogatja a kijevi háborúpárti erőket, amelyek nem érdekeltek a minszki megállapodás pontjainak végrehajtásában és az ország helyzetének a békés mederbe való terelésében".

A miniszter figyelmeztetett: Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket törvényes érdekeinek, ezen belül nemzetbiztonságának védelmében.

A Minszkben szeptember 5-én Ukrajna, Oroszország, a kelet-ukrajnai felkelők és az EBESZ között létrejött 12 pontos megállapodásban a felek tűzszünetben egyeztek meg. Ukrajna vállalta, hogy törvényben rögzíti a két szakadár terület, Donyeck és Luhanszk megye különleges státusát, valamint rendkívüli helyhatósági választások megrendezését.

Petro Porosenko ukrán elnök ennek megfelelően hétfőn törvényjavaslatot nyújtott be, amely három évre különleges státust biztosítana a két megyének, és rendkívüli helyhatósági választások megtartásáról is rendelkezik, amelyek időpontjául november 9-ét jelöli ki. Az ukrán parlament keddi zárt ülésén már megszavazta az államfő javaslatát.

HOZZÁSZÓLÁSOK