Leleplezték az oroszok piszkos kis trükkjét

Nagyon gyorsan elérte a nyugati sajtó ingerküszöbét az az orosz médiában keringő beszámoló, amelyben egy szentpétervári trollgyár volt alkalmazottja meséli el, hogyan trollkodták szét az Egyesült Államok elnökválasztási kampányát.
Komócsin Sándor, 2017. október 16. hétfő, 18:32

Az oroszországi trollgyár egyik volt alkalmazottja, aki Makszimként mutatkozott be, részletes beszámolót adott arról, hogyan avatkoztak be a Facebookon és a legnagyobb sajtóorgánumok fórumaink keresztül az USA elnökválasztási küzdelmébe - adta tovább az orosz és ukrán médiát bejáró hírt a brit Telegraph. Munkájuk céljáról meglehetősen nyers egyszerűséggel számolt be.

A trollok feladata az volt, hogy beavatkozva az Egyesült Államok belpolitikai küzdelmeibe információs háborút viseljenek az ország ellen. A céljuk nem az volt, hogy megnyerjék az amerikaiak szimpátiáját Oroszország iránt, hanem az, hogy a saját kormányuk ellen fordítsák őket. Nyugtalanságot, elégedetlenséget kellett kelteniük, amelynek eredményeként romlik a korábbi elnök, Barack Obama népszerűsége.

Fedőszervezet

Makszim elmondása szerint munkahelye, az Internetkutató Ügynökség valójában egy trollokat alkalmazó szervezetet takart Szentpéterváron. Ez az intézmény 3000 Facebook-hirdetést vásárolt az elnökválasztás alatt, amellyel tízmillió embert értek el az ügynökség politikai mondanivalójú tartalmaival.

Kiszivárgott e-mailek szerint a szervezet Jevgenyij Prigozsinhoz köthető, akit Putyin séfjének csúfolnak az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal ápolt szoros kapcsolata miatt.

Makszim és trolltársai havi 50 ezer rubelt (230 ezer forint) vihettek haza, amelyért cserébe tízezer számra szórták tele a nyugati médiát a kommentjeikkel. Célpontjaik közül nem hiányoztak a legjelentősebb amerikai napilapok, a New York Times és a Washington Post. Angoltudásukat és az amerikai politikával kapcsolatos "szakértelmüket" a Kártyavár című politikai sorozat nézésével javították.

Módszeres manipuláció

Főnökeiktől táblázatokat kaptak azokról a linkekről, amelyeken elérhették az információs háború célpontjait: újságcikkeket és intézményeket. Makszim beszámolója szerint azzal a céllal kellett beavatkozniuk az internetem folyó fecsegésbe, hogy felizzítsák a vitát. Egyes trollgyármunkások az USA-ba utazva folytatták a kíméletlen manipulációt.

A volt alkalmazott 2015 elejéig dolgozott az ügynökségnél. Ekkoriban Hillary Clinton egyértelműen esélyes volt a Demokrata Párt elnökjelöltségének megszerzésére. Makszim szerint mindent ismételgetniük kellett, ami rossz fényt vetett a volt first ladyre és külügyminiszterre, kezdve attól, hogy magántelefonját használta hivatalos levelezésére, egészen addig, hogy dúsgazdag.

A fő üzenet így hangzott. Drága amerikai barátaink, nincs már elegetek a Clinton-familiából? Meddig dirigálnak még az országotokban. Az üzenetbe korrupciós botrányokat is bekevertek.

Célcsoportok

Makszim elbeszélése szerint gyakran kellett befolyásolnia a vallásos amerikaiakat a fegyverekkel vagy a homoszexuálisokkal kapcsolatos posztjaival. Ezzel a megjegyzésével alátámasztja azokat a híreket, amelyek szerint az oroszok voltak olyan bezárt szervezetek mögött, mint az LGBT United vagy a Tea Party News.

A volt hivatásos troll arról is beszámolt, hogy nem messze a helyiségtől, ahol dolgozott, külön Facebook-részleg működött. Ez hamis Facebook-csoportokat állított elő, amelyek azután százasával gyártották az angol nyelvű kommenteket. A Facebook időnként törölte a profiljaikat, ami arra utal, hogy az amerikai cég már 2014-ben tisztában volt azzal, hogy oldalait politikai manipulációra lehet felhasználni.

Erre válaszul Makszimék megkapták a feladatot, hogy gyártsanak új profilokat. Ezekhez barátokat adtak hozzá, fotókat töltöttek fel, amelyek mögé neveket és történeteket gyártottak. Néhány hét gyakorlás után, nagyon hatékonyan tudtak hihető profilokat előállítani.

(A nyitókép forrása: StockSnap.io )

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2017.10.17 09:18

@Bahnsteig_Eins: " Ja, mint a női lapok "hősei", akik valódiságához persze ugyanúgy kétség sem férhet, mint a történetükéhez..."

Szegény kis ruszki troll, kezdenek vallani a kollégáid....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.10.16 21:22

A trollkodás bevett módszer szerintem mindenütt. Valahogy majd kinőjük ezt is. A közösségi oldalak, a cikkek kommentjei, főként egy éles helyzetben befolyásolhatják a választások kimenetelét.
Az oroszok nagyon profik voltak mindig ebben a témában, pontosabban a zavarkeltésben. A Brexit szavazást is befolyásolhatták, hiszen az EU gyengítése az érdekükben állt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.10.16 19:42

Nekem Kovács János pont ugyanezt mondta, teljesen hitelt érdemlően, bizonyíthatóan.

Ha majd beszámolnak egy Makszim nevű szentpétervári lakos rejtélyes és halálos balesetéről, akkor elhiszem. Addig az ilyet mindig a cikkben leírt tevékenység gyakorlati megnyilvánulásának tartom...

Amúgy meg ha jól rémlik, nem fantázia volt, hogy Clintonnénak vaj van a fején.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.10.16 19:00

"aki Makszimként mutatkozott be"

Ja, mint a női lapok "hősei", akik valódiságához persze ugyanúgy kétség sem férhet, mint a történetükéhez...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zuljin, 2017.10.16 18:52

Évek óta tudni erről :) Itt is ez megy a napi.hu-n, elég néhány idiótát megnézni, akik folyton ugyanazt szajkózzák mindennap.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html