Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lett külügyminisztérium közleményében ítélte el a mariupoli támadást és a Kelet-Ukrajnában kibontakozó újabb erőszakhullámot.
"A Moszkva-párti terrorcsoportok támadása Mariupol és más kelet-ukrajnai városok ellen, a polgári lakosság elleni embertelen és cinikus cselekedeteik teljesen alátámasztják, hogy Oroszország nem érdekelt a konfliktus békés rendezésében" - idézte a külügyi közleményt az UNIAN hírügynökség.

Riga szerint szemlátomást csupán álarc és színlelés volt az, hogy Oroszország részt vett a többoldalú béketárgyalásokban, és ugyanez mondható el a Moszkva által javasolt "békekezdeményezésekről" is. "Az agresszió szervezőinek tudniuk kell, hogy a nemzetközi közösség határozottan és keményen fog reagálni a konfliktus további kiéleződésére" - áll a soros EU-elnök Lettország külügyi közleményében.

A Mariupol elleni rakétatámadásokban 29 civil halt meg és 93-an megsebesültek, negyvenen közülük nagyon súlyosan. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megerősítette, hogy a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött területről indították a rakétákat. Diplomáciai források szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa helyi idő szerint szombaton brit javaslatra kísérletet tett arra, hogy elítélő nyilatkozatot fogadjon el a mariupoli támadásról, de a testületben vétójoggal rendelkező Oroszország ezt megakadályozta. A BT-dokumentum a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár korábbi nyilatkozatához hasonlóan elítélte volna a támadást és szorgalmazta volna az eset elfogulatlan kivizsgálását.

Egy névtelenül nyilatkozó ENSZ-diplomata szerint Oroszország azt kifogásolta, hogy a nyilatkozatban szerepelt volna a Moszkva-barát szakadárok közelmúltbeli nyilvános provokatív és felelőtlen megnyilvánulásainak az elítélése, miközben a BT nyugati tagországai több alkalommal elutasították a kijevi kormány agresszív állásfoglalásainak és cselekedeteinek az elítélését.

A BT-nyilatkozatban szerepelt volna Olekszandr Zaharcsenkónak, az önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaság" vezetőjének a neve, aki pénteken bejelentette, hogy nem folytatják a tűzszüneti tárgyalásokat, és nagyszabású offenzívát indítanak a megye egészének elfoglalására. Zaharcsenko pénteken azt cáfolta azonban, hogy támadást készülnének indítani Mariupol elfoglalására.

A lengyel külügyminisztérium elítélte vasárnap a mariupoli civil lakosok életét kioltó tüzérségi támadást a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött területről, és követelte a vétkesek felelősségre vonását. A lengyel külügyminisztérium ezt a tűzszünet és a minszki megállapodások megdöbbentő megsértésének nevezte. "Ismét ártatlan, békés polgárok, köztük nők és gyerekek fizettek életükért azért, mert ezeket a megállapodásokat nem hajtják végre" - közölte a lengyel külügyi tárca.