London is ma választ

Helyhatósági és regionális parlamenti választásokat tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban, Londonban pedig új polgármestert is választanak.
Inforádió, MTI, 2016. május 5. csütörtök, 08:51

A legnagyobb érdeklődés a londoni polgármester-választást, illetve a skóciai parlamenti választást előzi meg.

Az már most biztos, hogy a Tower-híd mellett emelkedő londoni városháza élén péntektől nem Boris Johnson, a főváros polgármesteri tisztségét nyolc éve betöltő, kétszer megválasztott konzervatív párti politikus áll majd, mivel ő már a tavalyi brit parlamenti választások után közölte, hogy harmadszor nem indul a posztért.

Johnsonnak - a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legeredetibb, legszínesebb figurájának - ennél sokkal nagyratörőbb tervei vannak, legalábbis a brit sajtó szerint, amely a leköszönő polgármestert a 2020-ban esedékes következő parlamenti választásokon a kormányfői tisztségért már nem induló David Cameron miniszterelnök legesélyesebb utódjelöltjei között tartja számon.

London polgármesteri székéért a csütörtöki választáson a konzervatívok és a Labour két jóval kevésbé ismert jelöltje verseng. A tory színekben Zac Goldsmith alsóházi képviselő, a Munkáspárt képviseletében Sadiq Khan indul a tisztségért.

HOZZÁSZÓLÁSOK