Londoni elemzők: csökkent a tőkekivonás a feltörekvő gazdaságokból

Londoni pénzügyi elemzők szerint markánsan csökkent a nettó tőkekiáramlás a globális feltörekvő térség gazdaságaiból az idei év első felében, és mélységi rekordok közelében jár a régió tőzsdei volatilitásának indexe is - írta az MTI.
Domokos Erika, 2017. július 17. hétfő, 19:41

A Capital Economics hétfőn ismertetett féléves tanulmánya szerint a cég saját tőkeáramlás-mérő modellje - Capital Flows Tracker - azt mutatja, hogy a nettó tőkekivonás a feltörekvő gazdaságokból már 2016 végén is meredeken csökkent, és az idei év első felében is alacsony szinten maradt.

Az idei első hat hónapban az ebből az országcsoportból kivont működő- és portfóliótőke együttes nettó értéke az ötöde volt a tavalyi, illetve a tavalyelőtti azonos időszakban mért nettó kiáramlásnak.

Igaz, hogy a nettó kiáramlás júniusban 20 milliárd dollárra emelkedett a májusban mért 17 milliárd dollárról, de a Capital Economics elemzői szerint ez csekély változás, amelynek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani - írja az MTI.

Az idei első fél évre számított tőkekivonás annak ellenére csökkent jelentősen, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve folytatta monetáris politikájának szigorítását. Sokan tartottak attól, hogy a Fed kamatemelései lendületet adnak a tőkekivonásnak a feltörekvő gazdaságokból, de a kiáramlás csökkenése alátámasztja a Capital Economics azon véleményét, hogy a globális feltörekvő térség gazdaságainak zöme jól felkészült az amerikai monetáris politika szigorodásának átvészelésére.

Az elemzőház kiemeli, hogy a nettó kiáramlás lassulását jórészt a kínai gazdaságból kivont tőkemennyiség visszaesése okozta.

A modellszámításaik szerint a nettó tőkekiáramlás Kínából - világ legnagyobb feltörekvő gazdaságából - havi 30 milliárd dollárra csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakban mért havi nettó 130 milliárd dollárról.

A felzárkózó piacok tőzsdei árfolyamkilengési hajlamának mérőszáma is mélyponton van, és ez "nem a vihar előtti csend".

Jóllehet az utóbbi időben a legnagyobb figyelem a széles merítésű amerikai S&P 500 részvényindexre levezetett, 1993 óta nem látott mélyponton járó VIX volatilitási indexet övezte, a feltörekvő piacok VXEEM tőzsdei kilengési mérőszáma is történelmi mélységek környékén mozog - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

Az a tény, hogy a legutóbbi globális pénzügyi válság előestéjén is nagyon alacsony volt globális tőzsdei volatilitás, olyan aggályokat ébresztett, hogy a mostani alacsony volatilitási indexek is közelgő bajt jeleznek. Az alacsony volatilitás azonban önmagában nem ok az aggodalomra, az 1990-es évek elején tapasztalt hasonló piaci nyugalom után például komoly tőzsdei felfutás következett az Egyesült Államokban.

Noha természetüknél fogva nehéz előre jelezni az olyan fejleményeket, amelyek rendszerint borítják a tőzsdéket, az elemzőcég prognózisaiban azonban nem szerepelnek olyan tényezők, amelyek az idén vagy jövőre jelentősebb visszaesést okozhatnának a feltörekvő piacok tőzsdéin.

HOZZÁSZÓLÁSOK