Aki szereti a csokoládét csapdába került: fogyasztásával hozzájárul az amúgy is emelkedő pályán lévő csokoládéárak további növekedéséhez, egyre drágábbá téve ezzel saját maga számára az édesség iránti szenvedélyének kielégítését - derül ki a Bloomberg elemzéséből. A világ kakaóbab-termesztésének tíz százalékát ellenőrző OLAM International becslése szerint százezer tonna termény hiányzik a piacról - ami teljes termelés 2,4 százaléka -, az International Cocoa Organization szakmai szövetség pedig úgy véli, hogy az alacsony kereslet kitart 2014-2015-ben.

Az OLAM azt jósolja, hogy 2014 a második olyan egymást követő év lehet, amikor a termény kereslete meghaladja a kínálatot. A kakaó ára 40 százalékkal ugrott meg 2012 óta a fogyasztás növekedése miatt. A leggyorsabban az ázsiai piac bővül, ahol a feltörekvő országok szélesedő középosztálya rákapott a csábító édességre. Várakozások szerint a kakaó kereslete 2,1 százalékkal emelkedik 2018-ig, ami növeli a csokoládégyártók költségeit.

Megfékezhetetlen drágulás

Az elmúlt hét újabb rekorddöntéseket hozott: a kakaó észak-amerikai tőzsdei ára tonnánként 3138 dollárra ment fel, miután egy időre elérte a 3142 dolláros magasságot is. Ilyen árat utoljára 2011 augusztusában jegyeztek fel a tőzsdei évkönyvek. Egy hét alatt egy százalékkal drágult a termény. Ez volt a hetedik egymást követő drágulást hozó hét - ilyen hosszú rallyra 1981 augusztusa óta nem volt példa. Tőzsdei kereskedők szerint a további drágulás vége valahol 3150 dollár körül lehet, ahonnan a 3200-as szint eléréséhez vehet lendületet a jegyzés.

Az OLAM korábbi vészforgatókönyvei szerint az év közepétől 2014 végéig 10 százalékkal ugorhat meg a kakaó ára, miután a január óta már 13 százalékos drágulás jegyeztek fel. Az International Cocoa Organization szerint 47 éve nem volt olyan hosszú hiány a piacon, mint ami mostanra kialakult. Egyes elemzők attól tartanak, hogy a termelés nem tud lépést tartani a világ megnövekedett csokoládékeresletével, aminek eredményeként a csokoládé a kaviárhoz hasonló luxusélelmiszerré válhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!