A Futureal-csoport 2014-ben vezette be a lengyel piacra a Cordia márkát, amivel megerősítette jelenlétét Lengyelországban. A cég első beruházását ebben az évben adták át. Ez a Nowa Bochenka lakópark első üteme, amelyben 25 kisebb-nagyobb lakást húztak fel. Az otthonok alapterülete 25-től 85 négyzetméterig terjed (képünk illusztráció).

Az első lépést azonnal követte a második: a terület fejlesztésének folytatása. Két épületet befejeztek, egy további építését pedig elkezdték. A végeredmény 177 lakás lesz, amelyek az egészen kicsi, 23 négyzetméterestől a viszonylag nagy, 110 négyzetméteresig terjedő nagyságúak lesznek.

Az eddigi tapasztalatok szerint a kétszobás, 40-55 négyzetméteres otthonok a legnépszerűbbek a vásárlók körében. A Nowa Bochenka projekt második ütemének befejezését 2018 végére ígéri a Futureal-csoport.

Második krakkói projekt

A cég már két évvel ezelőtt megvette második krakkói beruházásának telkét, megszerezte az építési engedélyeket és belefogott a fejlesztésbe. Ezt a lakóparkot Cordia Cystersów Garden névre keresztelték.

A terület elhelyezkedése kiváló: a város központjában, üzletközpontok, óvodák, iskolák, felsőfokú oktatási intézmények közelében van, miközben a város történelmi részéhez tartozik.

Cordia Cystersów Gardenben összesen 323 lakást építenek. A négy kilenc-, illetve egy négyemeletes épültben összesen 323 lakás lesz. Alapterületük 22 négyzetmétertől 120 négyzetméterig terjed. A magyar ingatlanfejlesztő az ismert krakkói Moon Stúdióval működik együtt ebben a projektben.

A jövő

A Futreal további beruházásokat is tervez Lengyelországban, részben a már megszokott helyszínen, Krakkóban, részben a fővárosban, Varsóban. A cég azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 1000 lakást épít a kelet-közép-európai országban.