Twitter-üzenetben jelentette be Gorka Sebestyén, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökének fog dolgozni, tanácsadóhelyettes lesz. Ezzel hivatalossá vált, amit egy hete megírt a Business Insider nyomán a 444.hu. Gorka Londonban született magyar emigránsok gyerekeként, az Antall-kormány idején a Für Lajos vezette hadügynek dolgozott, majd Orbán tanácsadója lett - írja a Magyar Nemzet.

Az Index szerint vélhetően Gorka lesz a Trumphoz legközelebb álló magyar, vagyis az amerikai elnök feltehetőleg kikéri majd a véleményét a magyar ügyekről. Ebből a szempontból nem annyira szerencsés, hogy Gorka a Fidesz 2006-os bukása után Orbán Viktor ellen fordult.

Gorka korábban arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy Donald Trump - akkor még elnökjelölt - "számára nem kérdéses, hogy a Nyugat most háborúban áll egy Nyugat-ellenes globális összeesküvéssel szemben. Érzi, látja, hogy ez tényleges háború, és ő ezt meg akarja nyerni. Ez a tény önmagában kedvező változást hozna az amerikai biztonságpolitikába, ami a migráció ügyében különösen jó hatással lenne a magyar-amerikai kapcsolatokra is."