Már érezhető a "Trump-hatás" az utazási statisztikákban is. Az amerikai beutazó turizmus hosszú idő után most mutat először kedvezőtlen jeleket. A Forward Keys jelentése szerint a nyári főszezonban 3,5 százalékkal csökkent az USA-ba irányuló repülőjegy foglalások száma - mindeközben világszerte növekedést regisztráltak.

A kedvezőtlen adathoz egy másik adalék: idén márciusban az egy évvel korábbinál 16 százalékkal csökkentek az amerikai szórakoztató iparhoz kapcsolható üzletágak: kaszinók, témaparkok, áruházak bevétele. Az adat az Egyesült Államok legjelentősebb turisztikai vására, az IPW első napján látott napvilágot - és sokkolta a mintegy 6000 résztvevőt. És nem csak őket, hiszen az amerikai GDP 11 százaléka származik az idegenforgalomból.

Szakértők ugyanakkor hónapok óta mondják, hogy az új amerikai elnök intézkedései és beszédei nem maradhatnak hatás nélkül a turisztikai szektorra sem.

A hat országot érintő beutazási tilalom, amelyet később feloldottak, és Trump éles kirohanásai már jól láthatóan csökkentik az USA vonzerejét. Az elnök ráadásul néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy megszüntetik az amerikai turizmust támogató marketingszervezet, a BrandUSA dotálását. Az évi 100 millió dolláros költségvetéssel dolgozó szervezet büdzséjének ugyan csak egy részét fedezi az állami támogatás, de ennek kilátásba helyezett megvonása mégis a marketingszervezet végét jelentheti. Roger Dow, az amerikai turisztikai iparágat tömörítő US Travel Association elnöke a kiállítás nyitóbeszédében kitért arra, hogy a Brand USA munkájának köszönhetően tavaly 4 millióval többen utaztak az Egyesült Államokba, s ők 14 milliárd dollárt költöttek. A tavalyi statisztikák szerint egyébként 75 millió külföldi látogatót regisztráltak, ami még növekedési trendet mutatott.

Az IPW nyitónapján szólalt fel első ízben a Trump adminisztráció kereskedelmi minisztere, Wilbur Ross, s a turizmus fontosságát hangsúlyozta és egyben stratégiai ágazatnak nevezte azt. Kiemelte, hogy az idei év első három hónapjában 63 milliárd dolláros bevételt hozott a turizmus az országnak, ami Ross szerint biztató jel lehet az egész évre vonatkozóan. A veterán bankár és befektetési szakértő vélhetően nem látta a friss statisztikákat, hiszen akkor optimizmusa nem lett volna olyan felhőtlen.