Szlovákiában 2013 nyara óta nem nőttek olyan gyorsan az árak, mint idén szeptemberben és az elemzők szerint az elkövetkező hónapokban tovább erősödik az infláció - írta a pozsonyi Új Szó. A Statisztikai Hivatal legújabb jelentése szerint szeptemberben 1,6 százalékos volt a drágulás az egy évvel korábbihoz képest.

A szakértők a növekvő lakossági kereslettel és az élelmiszerek vártnál nagyobb, több mint ötszázalékos drágulásával magyarázzák a megugró inflációt. A tejtermék például 17 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban és szeptemberben már a benzin is drágult.

Októberben 1,7 százalékos drágulás várható, ami az év utolsó hónapjaiban két százalék felé közelít majd - véli Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Boris Fojtík, a Tatra banka elemzője szerint az árak növekedéséért továbbra is az élelmiszerek felelnek majd elsősorban.

Nem járnak jobban azok sem, akik Magyarországra járnak át vásárolni, itt ugyanis az elmúlt egy évben 2,5 százalékkal nőttek az árak. A szeszes italok és dohányáruk hat, az üzemanyagok 5,3, az élelmiszerek 3,1 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt.

(A nyitókép forrása: Pixabay.com)