Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
 Laurent Wauquiez a Le Journal du Dimanche vasárnapi számában megjelent interjújában azt mondta: bár a francia gazdaság mutat olyan jeleket, amelyek alapján visszatért a növekedési pályára, és a munkaerőpiac romlása is lassult, nem szabad túlságosan pozitívnak lenni. Hozzátette: továbbra is fenntartja azokat az előrejelzéseket, amelyek szerint a munkanélküliség emelkedni fog az egész évet tekintve.

A munkahelyteremtés prioritást élvez a kormány jövő évi költségvetésében - jelentette ki a miniszter az MTI-eco tudósítása szerint.

Franciaországban 13 havi folyamatos emelkedés után először csökkent a munkanélküliség júniusban.

A munkanélküliek száma májushoz képest 0,7 százalékkal, 18 600 fővel 2,524 millióra mérséklődött júniusban. A munkanélküliek így is 25,7 százalékkal többen voltak az euróövezet második számú
gazdaságában, mint tavaly júniusban.

A minisztérium statisztikája nem tartalmazta az állástalanok arányát. Az EU statisztikai hivatalának utolsó összesítése szerint májusban 9,3 százalékos volt a munkanélküliség Franciaországban, meghaladva a 8,9 százalékos EU-átlagot.