BUX
38228

Még Putyin is kiakadt Trumptól Észak-Korea miatt

Oroszország és az Egyesült Államok viszonya az amerikai belpolitika túszává vált - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában, az Orosz Energetikai Hét elnevezésű nemzetközi fórumon. Ugyanakkor nehezményezte Trump stílusát Észak-Koreával szemben.

, 2017. október 4. szerda, 22:22

Putyin kifejezte meggyőződését, hogy Moszkva és Washington olyan alapvető érdekei, mint a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, a kiberbűnözés elleni küzdelem, az energiapolitika, a globális konfliktusok megoldásában való együttműködés, a terrorizmus elleni harc, végül jó irányba fogják befolyásolni a kétoldalú kapcsolatokat - írja az MTI.

A Donald Trump amerikai elnökhöz fűződő viszonyára vonatkozó kérdésre válaszolva Putyin azt mondta, hogy az gyakorlatilag nem létezik, mert csak egyetlen alkalommal, a G20-csoport hamburgi csúcsán találkoztak és néhány alkalommal telefonon tárgyaltak egymással, egyebek között Szíria kérdéséről. Az orosz elnök közölte, hogy a polgárháborúba süllyedt arab ország ügyében szoros orosz-amerikai együttműködés folyik, ugyanakkor azt is elismerte, hogy ezen a téren vannak nehézségek. Ugyanakkor Putyin szerint a terrorizmus elleni közös harc sikerrel jár majd Szíriában.

Hangot adott meggyőződésének, miszerint nem jogosult bírálni Trump Észak-Korea ügyében folytatott politikáját, de sürgette a harcias retorika minden oldalon való visszafogását és a válság tárgyalásos rendezését. Úgy vélekedett, hogy lehet ugyan "globális lefegyverző csapást" mérni a kommunista rezsimre, de annak eredményességében senki sem lehet biztos. Kijelentette, hogy Oroszország mindaddig támogatni fogja az iráni nukleáris programról megkötött megállapodást, amíg az abban foglalt kötelezettségvállalásokat mindenki megtartja.

Putyin arról biztosította a fórum közösségét, hogy Oroszország "sohasem folytat kettős játékot" más országokkal szemben. Azt állította, hogy Moszkva mindig nyíltan kifejti álláspontját, és éppen ez serkenti a vele való együttműködésre a többi államot, nem pedig az orosz potenciál vagy a gazdasági lehetőségek.

Az elmúlt években jelentősen megnőtt Oroszországnak a Közel-Kelet államaival folytatott kereskedelme, aminek egyik oka a Moszkvával szemben folytatott nyugati szankciós politika. Meggyőződése szerint gazdasági büntetőintézkedéseket nem jóhiszemű konkurenciaharcra használják fel Oroszországgal szemben. Mint mondta, Moszkva tiszteletben tartja azt, ha az egyes országok független politikát folytatnak.

Putyin közölte, hogy a közeli jövőt tekintve kiegyensúlyozott energiapiaci helyzetre számít. Szavai szerint az OPEC-országok és a rivális kőolaj-kitermelők között a túlkínálat visszafogása érdekében megkötött olajszállítás-visszafogási egyezség "legalább" 2018 végéig meghosszabbítható. (Az OPEC-országok olajminiszterei az alku határidejének rövidebb ideig tartó meghosszabbításának lehetőségéről beszéltek.)

Putyin ismételten kijelentette: még nem döntötte el, hogy elindul-e a jövő évi orosz elnökválasztáson. A felmérések szerint a hivatalban lévő államfő már az első fordulóban fölényesen győzne, ha rajthoz állna. A kihívására törekvő Alekszej Navalnij ellenzéki politikust hétfőn elzárásra ítélték a tüntetésekre vonatkozó szabályok megsértése miatt. Navalnij indulását egyébként az orosz Központi Választási Bizottság szerint kizárja az, hogy próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését tölti.