Donald Trump bő két hete sokadszor adta hírül a világnak egyik szokásos twitterüzenetében, hogy az amerikai tőzsdei árfolyamok erősödnek, ami világosan tükrözi a befektetők lelkesedését. És persze mi más állhatna ennek hátterében, mint hogy ő az USA elnöke. A dollár látványos gyengélkedéséről azonban, hogy, hogy nem hallgat - kezdi elemzését a Bloomberg.

Lehet, hogy Trump jó a tőzsdének, de ha ez így van, akkor azt is kijelenthetjük, hogy rossz az amerikai valutának. Ahogy egymást követik a politikai drámák Washingtonban - kezdve az elnök környezetének orosz kapcsolatait vizsgáló eljárásokkal a Fehér Ház stábjának egymást követő átszervezésein át az egészségügyi törvénnyel kapcsolatos kudarcos szenátusi szavazásokig - a dollár szenved.

Végül is hol fejezhetnék ki elégedetlenségüket jobban a befektetők, mint a napi 5,1 ezer milliárd dolláros forgalmat lebonyolító dollár-világkereskedelemben. És ha rossznak látják a lehetőségeket, akkor eladnak.

Megmondta, de...

Persze nem csupán az elnök ügyei állnak a háttérben. A viszonylag gyenge gazdasági makroadatok is közrejátszanak, amelyek miatt gyengültek az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozások. Korábban Trump maga azt mondta, jó lenne a gyengébb dollár, mivel ez adna némi hátszelet az amerikai feldolgozóipar exportjának.

Ugyanakkor az amerikaiak régóta az erős dollár hívei. A valutaárfolyam kifejezi, hogy mi folyik egy országban, milyenek a vele kapcsolatos várakozások, hogy milyen kamatokat, inflációt várnak a piaci szereplők - fejtegeti John W. Snow, aki pénzügyminiszterként szolgált a republikánus George W. Bush kormányában. Amikor Trump megválasztása után a dollár erősödött, az azt fejezte ki, hogy a befektetők bíznak a gazdaság nekilendülésében.

Rossz jelek

Hol vannak azonban már ezek az idők. Amikor július 20-án híre jött, hogy a Trump embereinek orosz kapcsolatait vizsgáló eljárás magának az elnöknek a pénzügyeit is górcső alá vette, azonnal 11 hónapos mélypontra gyengült a dollár. Ugyanígy reagált az amerikai valuta, amikor a múlt héten a republikánus többségű szenátus többszöri nekifutásra sem tudta lecserélni Barack Obama egészségügyi törvényét.

A múlt hét katasztrofálisan sikerült az elnöknek és a folytatás is rossznak ígérkezik - derült ki az Financial Times összegzéséből. Az elnök lecserélte egyik legfontosabb emberét, kabinetfőnökét (Reince Priebus, a republikánus párt vezetőségéhez tatozó jogász ment, John Kelly független kormánytisztviselő jött), a republikánus szenátus pedig képtelen volt lecserélni a demokrata Barack Obama elnök egészségbiztosítási rendszerét.

Miután ez volt egyik fő választási ígérete - hozzátéve, hogy majd ő megtöri a washingtoni politikai elit hatalmát, amely útját állja annak a sok szépnek és jónak, amelyet egy olyan vezető, mint ő Amerikával tehet -, Trump tovább folytatná a próbálkozást az Obamacare lecserélésére. A képviselőház elnöke, Paul Ryan, az egyik legbefolyásosabb republikánus politikus viszont áttérne az adócsökkentések kongresszusi tárgyalására.

Nem történt semmi

Tovább folytatódik tehát az az egy helyben toporgás, amely a dollár gyengülésében is megmutatkozik. Trump népszerűségi indexe az ABC News/Washinton Post legfrissebb felmérése szerint mindössze 36 százalék, a kongresszus republikánus képviselői megosztottabbak, mint valaha.

A Fehér Ház hónapokat töltött az egészségügyi reformmal anélkül, hogy bármit elért volna és le van maradva az adóváltoztatások előkészítésével. Az elnök hajlamos egyeztetés nélkül bejelenteni intézkedéseket, ami csak növeli a zűrzavart. A végeredmény: míg Bush hat hónapos regnálás után már túl volt egy 10 éven át 1,4 ezer milliárd dolláros hatású adócsökkentésen, Obama pedig elindította 800 milliárdos gazdaságösztönző programját, Trump sehol sem tart.

Mindent elmondó számok

A számok magukért beszélnek. Az év elején, az új elnök beiktatása előtt 1,0341 dollár/eurón, 14 éves mélyponton volt az amerikai fizetőeszköz árfolyama. A múlt héten már 1,1751-en jegyezték és a hedge fundok várakozásainak medián átlaga szerint az év végére 1,14 várható. Az UBS elemzői úgy látják, hogy 12 hónapon belül elérhetjük az 1,2 dollár/eurós szintet.

A dollár folyamatos gyengélkedésére számíthatunk - összegzi sok kollégája véleményét Kristina Hooper, az Invesco befektetési cég globális stratégája. Az árfolyam alakulása jelentős részben egyfajta bizalmi szavazás az USA gazdaságával szemben, és a gyengeség azt bizonyítja, hogy ez a bizalom hiányzik.