Meredeken, a csődbesorolás szélére minősítette vissza Görögország szuverén adóskockázati osztályzatát szerdán a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy az előző nap elfogadott segélyprogram magánszektorbeli adósságcsere-elemének végrehajtása után nem törlesztői kategóriába süllyeszti tovább a görög államadós-osztályzatot.
A legnagyobb európai hitelminősítő szerdán Londonban bejelentette, hogy a hosszú futamú görög szuverén adósbesorolást a már eddig is rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "CCC"-ről egyszerre öt fokozattal "C"-re rontja.
A Fitch közölte, hogy a mentőcsomagban szereplő adósságcsökkentést saját kritériumai alapján értékvesztéssel járó kötvénycserének - "distressed exchange" - tekinti, és emiatt az IMF/EU-segélycsomagról szóló bejelentés elindította a cég felülvizsgálati eljárását a görög adósosztályzattal kapcsolatban.
A hitelminősítő szerint a most megadott "C" államadós-osztályzat azt jelzi, hogy "nagyon valószínű" Görögország nem törlesztővé válása a közeljövőben.
A Fitch Ratings úgy tartja, hogy a magánszektorbeli befektetők adósságcseréje révén végrehajtott görög közadósság-csökkentés besorolási szempontból nem törlesztésnek felel meg, és amint ez a tranzakció befejeződik, a cég a "korlátozott nem törlesztő" - Restricted Default (RD) - szintre sorolja vissza a görög államadósságot.
@Borisz1106: hamarabb kellett volna a rendszerváltást megcsinálni! Még akkor ,amikor volt szovjet fenyegetés ,de direkt ezért húzatták velünk addig ,nehogy nekünk/keleti országok/ annyi pénzt kelljen adni ,mint a görög-olasz-portugál-spanyol résznek. Ti nem hisztek semmilyen összeesküvés elméletben ,pedig ez nen elmélet....
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Zodiakus: ez igaz ,sokan mondják is ,hogy későn jött a rendszerváltás!!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@jeddi: De akkor érzed Te is, hogy hova ment el a felvett hitelek egy része náluk? Azért ők piszok jól éltek az elmúlt 8-10 évben! Pedig - és nem kis hazánkat akarom fényezni - mi szerintem, mind mentalitásban, mind hozzáállásban, mind termelékenységben különbek vagyunk náluk, de legalább egy szinten állunk velük!
Tehát vagy az ő minimálbérük túl magas, vagy a miénk túl alacsony! Amúgy mintha most csökkentették volna 600 EURO-ra náluk, de ebben nem vagyok biztos...
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@jeddi: Legalább addig jól éltek.Mi meg soha nem éltünk jól,mégis az elvonásokban velük leszünk egy padon.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Borisz1106: Úgy tudom ,hogy vagy 30%-kal csökkentek a bérek ! A nyugdíjkedvezményeket meg visszavonják,meg egy csomó embert elküldenek a közszférából..stbstsb..,lesz itt még nagyobb balhé..,de az igaz ,hogy görög barátaink kicsit elkényelmesedtek ,mert politilai-geopolitikai okokból jó felturbózták őket 1974 és 2008 között....
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













