BUX
38067

Megadta magát a tüntetőknek a párizsi kormány

Visszavonja az esélyegyenlőségről szóló törvény módosított 8. paragrafusát a francia kormány - jelentette be Jacques Chirac köztársasági elnök. Ez azt jelenti, hogy Párizs engedett a tüntetőknek és a szakszervezeteknek, akik hetek óta követelik az első munkavállalásról szóló törvény (CPE) visszavonását.

Kolozsi Pál, 2006. április 10. hétfő, 11:07

A hivatalos közlés szerint a miniszterelnök javaslatára helyettesíti egy másik szöveggel Párizs a 8. paragrafust, amely ezentúl a hátrányos helyzetű fiatalok elhelyezkedését az eddigi jogszabályok mellett kívánja majd segíteni. Részletek egyelőre nem ismertek.

Francois Fillon, a vezető kormánypárt (UMP) egyik prominense és Nicolas Sarkozy belügyminiszter egyik bizalmasa már vasárnap elmondta, hogy a jelenlegi helyzetből egyetlen kiút a CPE visszavonása. Villepin és Sarkozy egymás legnagyobb riválisai a 2007-es francia elnökválasztások kapcsán.

A CPE nem tett jót a köztársasági elnöknek és a kormányfőnek sem: a Liberation felmérése szerint Villepin szimpátia-mutatója a januári 49 százalékról 25 százalékra esett, Chirac antipátia-indexe pedig 56 százalékról 64 százalékra emelkedett.