BUX
38228

Megállapodtak Iránnal az atomprogramról

Sikerült megállapodniuk a világ vezető hatalmainak Iránnal az atomprogramja leépítéséről. A megállapodásnak még csak a kereteit sikerült megbeszélni a maratoni lausanne-i tárgyalásokon, így például azt, hogy jelentősen csökkentik Irán urándúsítási kapacitását, de a véglegesítés júniusi határidejéig még sok részletet tisztázni kell.

Index.hu, 2015. április 3. péntek, 09:02

Két napot rá kellett húzniuk az eredeti határidőre is, de a P5+1 országok (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) és Irán végül nagy nehezen egyetértésre jutott az iráni atomprogram szóló megállapodás legfontosabb kereteiről, aminek részleteit, vagyis a végleges megegyezést azonban csak az eredetileg is június 30-ig tervezett határidőig dolgozzák ki. Ez azt is jelenti, hogy újabb egyeztetések, több fontos, eddig nem véletlenül nem megoldódó kérdés tisztázása is hátra van - írja az Index.

"Ma fontos lépéseket tettünk" - mondta Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője, amikor Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel közösen jelentette be a megállapodást a tárgyalások helyszínén, Lausanne-ban. A megegyezésről ezeket tudni a Washington Post szerint:- Irán urándúsítási kapacitását csökkentik. Az iráni média szerint Irán a mostani 19 ezerről 6 ezerre csökkenti a centrifugái számát. Teherán eredetileg tízezer centrifuga megtartásától indult, ezt alkudták lejjebb, de így is megmaradhat urándúsító képességének egyharmada.

- Az urándúsító centrifugák a megállapodás alapján csak Natanzban működhetnének.

- Nem marad hasadóanyag a fordói létesítményben, amiből atomfizikai és technológiai kutatóközpontot alakítanának ki. A Kom hegy alatti, fordói atomlétesítményből 2009-ben nagy botrány volt, amikor kiderült, hogy az építését Irán eltitkolta a a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (IAEA) elől, amivel alapvető szabályokat szegett meg.

- Az araki nehézvizes reaktort átépítik, hogy ne lehessen atomfegyverhez szükséges plutónium kifejlesztésére használni.

- Egy amerikai memo szerint Irán vállalná, hogy a következő 15 évben nem épít urándúsításra alkalmas atomlétesítményt.

- Azonnal enyhítenek az Irán ellen az elmúlt években bevezetett szankciókon, amint a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség jelzi, hogy Irán betartja a megállapodásban foglaltakat.