Akárcsak karácsonykor és Valentin-napon, húsvétkor is mélyen a zsebükbe nyúlnak az emberek Nagy-Britanniában - derült ki a Vouchercloud mobiltelefonos alkalmazás segítségével végzett felméréséből. A több mint 2100 felnőtt véleményét összesítő vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy a szigetország lakói a gyomorrontásig tartó étkezésre számíthatnak idén - vonta le a következtetést a CNBC. Egy átlagos britnek összesen 56 font (23 ezer forint) értékű csokoládéval, illetve ajándék édességgel kell megküzdenie az április eleji hétvégén.

Ez azt jelenti, hogy egy átlagos anyagi helyzetben lévő gyerek 8000 kalóriányi csokit tolhat le, köszönhetően annak, hogy szüleitől 25 font, rokonaitól és barátaitól pedig további 31 font értékű csokoládét kap. Bár a megkérdezettek 78 százaléka a csokit tartja a legjobb húsvéti csemegének, nem ez az egyetlen ajándék, ami megfordul az emberek fejében. A válaszadók 48 százaléka szerint lehet ilyenkor készpénzt is adni, játékokat 36 százalékuk, egyéb édességet 41 százalékuk ad másoknak. (Egy kérdésre több választ is megjelölhettek a felmérés résztvevői.)

Vásárlási láz

Egy korábbi vizsgálat szerint - amelyet a Mintel piackutató cég készített még 2014-ben - a tavaszi vallási ünnep egyre inkább olyanná válik, mint a karácsony. Részben azért, mert tipikus családi programokkal töltik ezeket a napokat az emberek, részben azért, mert az akkorihoz hasonló bevásárlási láz kíséri. A felmérésben megszólalók 34 százaléka egyetért azzal a megállapítással, hogy a húsvét egyre inkább a vásárlásról szól.

Nem csupán Nagy-Britanniában hoz óriási üzletet a csokoládégyártóknak a húsvét, hanem például az Egyesült Államokban is. A kiskereskedelmi cégek országos szövetségének adatai szerint összesen 16,4 milliárd dollárt fognak elkölteni az amerikaiak az idei húsvét előtt, szemben a 2014-es 15,9 milliárddal. Az átlagpolgár 140,62 dollárért (közel 40 ezer forint) vásárol harapni valót, főként csokoládét és más édességeket.

Csokiőrültségek

Ugyanakkor Ausztráliában az emberek tizede lényegesen kevesebbet készül költeni az átlagosnál, sőt 33 százalékuk meg akarja spórolni a csokoládéra fordítható pénzt, illetve a vele járó kalóriasokkot is - derült ki az ME Bank nemrégiben végzett közvélemény-kutatásából. Egy évvel korábban az IBISWorld piackutató intézet úgy becsülte, hogy átlag 125,34 ausztrál dollárt (26 ezer forint) költenek el húsvétkor a kontinensnyi sziget lakói. Összesen 2,9 milliárdot hagynak a boltokban.

A luxuscsokik gyártói sem hagyják ki a húsvétot, amely különleges reklámlehetőséget kínál. Martin Chiffers sztár cukrász kézzel készült, 38 centiméter magas, ötkilós, gyémánt szemű csoki nyuszival állt elő. A potom 49 ezer dollárt (13,5 millió forint) érő "állat" elfogyasztása kockázatos vállalkozás annak tükrében, hogy a benne foglalt anyag 584 ezer kalóriát tartalmaz.

Három évvel ezelőtt William Curley brit csokiműves egy 50 kilogrammos tojást készített Amadei csokoládéból, amely 7000 fontért (2,86 millió forint) kelt el egy árverésen. A Shawish ékszermárka tavaly egy 18 karátos fehéraranyból készült nyakéket rejtett el egy csokitojásban, amely végül 46,5 ezer dollárért (12,85 millió forint) talált gazdára a londoni Harrods áruházban.