2010-ben mindössze három olyan állam volt, amelyben a 65 év felettiek száma a teljes lakosságon belül meghaladta a 20 százalékot, mégpedig Németország, Olaszország és Japán - derül ki a Slate.com cikkéből. A lap az ENSZ adataira hivatkozva írja, hogy Magyarországon ekkor a lakosság 16,7 százaléka volt 65 éves, vagy annál idősebb, amivel nagyjából egy szinten állt, mint Európa többi része: a franciáknál 16,8, a spanyoloknál 17,1, a svédeknél 18,2, az ukránoknál 15,8, a bolgároknál 14,8, az osztrákoknál pedig 15,4 százalékot mértek.

Amennyiben a globális adatokat nézzük, úgy azt látjuk, hogy Afrika szinte teljes területén 5 százalék alatt volt az idősek aránya, de jellemzően Ázsiában sem éri el a 10 százalékot, az előbb említett Japán (23 százalék), Dél-Korea (11,1 százalék) és Oroszország (13,1 százalék) kivételével. Az amerikai kontinensen is csak kevés helyen találhattunk 10 százaléknál nagyobb értéket (Argentína 10,6, USA: 13,1, Uruguay: 13,9, Kanada: 14,2 százalék), a többi ország már jellemzően tartja az 5-10 százalék közötti értéket.

Ez azonban nem sokáig lesz így, hiszen a folyamatosan növekvő átlag élethossz, illetve az egyre kevesebb születendő gyermek miatt több országban is hamarosan komoly problémát okozhat a nyugdíjasok számának növekedése. Ez a folyamat pedig könnyedén okozhat recessziót a világgazdaságban, de előfordulhat az is, hogy az arányaiban kevesebb dolgozókat nagyobb adókkal sújtják majd, hogy fenn tudják tartani az időskori ellátó rendszereket.

A Slate.com infógrafikáján jól látható, hogy 2050-re szerte Európában 20 százalék fölé kerülnek a 65. életévüket betöltők, hazánkban például ekkora már a lakosság több mint negyede (26,1 százalék) lesz nyugdíjas. Az európai kivételt Montenegró (19,3 százalék), Albánia (17,9 százalék) és Moldova (16,5 százalék) jelenti majd, de ezzel párhuzamosan több országban is 30 százalék fölé emelkedik az idősek aránya: ilyen lesz többek közt Németország, Olaszország, Spanyolország, vagy éppen Ausztria.

Ekkora már jobban idősödnek a társadalmak Ázsiában is, így például Kínában is 22,6 százalékot érnek el a 65 év felettiek, míg Dél-Koreában már rögtön 33 százalékra ugrik ez az arány. Érdekesség, hogy például az Egyesült Államokban jóval lassabban halad majd a társadalom elöregedése, 2100-ra is "csak" 20,4 százalékot jósoltak, köszönhetően a bevándorlók magas számának.