Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Andrzej Duda lengyel államfő (képünkön) felhívta telefonon Donald Trumpot, az USA megválasztott elnökét, hogy megköszönje neki a kampánya alatt a lengyeleknek tett gesztusát. Trump ellátogatott az Amerikában élő lengyel közösséghez is, hogy a támogatásukat kérje elnökké választásához.

A beszélgetés során a felek kölcsönösen meghívták egymást hivatalos látogatásra országaikba - derült ki a lengyel sajtó tudósításaiból. Az onet.pl hírportál szerint Dudának öt területen kell elérnie a lengyel-amerikai kapcsolatok erősítését.

Öt pont

Az egyik a NATO-együttműködés további elmélyítése, a másik a határozott fellépés Oroszország ellen. A harmadik annak biztosítása, hogy Lengyelország különleges státust élvezzen az Egyesült Államok külkapcsolataiban, a negyedik a két ország közti vízumkényszer eltörlése. Végül az ötödik mindennek határozott megjelenítése a hivatalos amerikai és a lengyel pr-kommunikációban.

Veszélyek

Az onet.pl figyelmeztet a veszélyekre is, amelyek között az első helyen az áll, hogy az új washingtoni adminisztráció a békülékenység egyoldalú hangsúlyozásával újraszervezi kapcsolatait Oroszországgal. Emellett gondot okozhat az is, hogy ha Trump "az Amerikai az első" szabály jegyében erősen befelé forduló politikába kezdene.

A lengyelek külön örülnek annak, hogy az USA varsói nagykövete szerint a megválasztott elnök a kelet-közép-európai régió vezető államaként tartja számon Lengyelországot. Eközben magyar lapértesülések szerint Orbán Viktor stábja gőzerővel dolgozik azon, hogy a magyar miniszterelnököt meghívják Trump januári beiktatási ceremóniájára. Úgy tűnik, Duda egy lépéssel előbbre jár.