Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tagállamok július 31-ig nyújthatták be a pályázatukat: az Európai Gyógyszerügynökségért (EMA) tizenkilenc, az Európai Bankhatóságért (EBA) pedig nyolc város szállt versenybe - írta az MTI.

Az EU-ban forgalmazható gyógyszerek jóváhagyásáért felelős EMA befogadására Amszterdam, Barcelona és Lille a legfőbb esélyesek, azonban versenyben van még Athén, Bécs, Bonn, Brüsszel, Bukarest, Dublin, Helsinki, Koppenhága, Milánó, Porto, Pozsony, Szófia, Stockholm, Valletta, Varsó és Zágráb is.

A banki szabályokat megszövegező és koordináló EBA a szakértők többsége szerint nagy valószínűséggel Frankfurtba fog kerülni, de a német város mellett Bécs, Brüsszel, Dublin, Luxembourg, Párizs, Prága és Varsó is jelentkezett.

Magyarország a jelek szerint annak ellenére nem pályázott, hogy a magyar kormány korábban már nyilvánvalóvá tette, mindkettőt szívesen elhozná. Erről idén márciusban közleményt adott ki a Miniszterelnökség, sőt még egy kormányhatározat is készült - emlékeztet a Zoom.hu.

A pályázók listáját ismertető Politico brüsszeli hírportál is meglepetésként értékelte, hogy Ciprus és Magyarország nincs a jelentkezők között.

Az Európai Bizottság októberig értékeli az ajánlatokat a tagállamok által elfogadott kritériumok alapján, amelyek a következők: az ügynökség működőképessége, az üzletmenet folytonossága, a helyszín megközelíthetősége, a megfelelő oktatási intézmények és munkavállalási lehetőségek a személyzet családtagjai számára, a földrajzi eloszlás.

A tagországok kormányait tömörítő tanács októberben politikai megbeszélést folytat a kérdésről, a végleges döntés pedig novemberben várható többfordulós, titkos szavazás után.

Az ügynökségeknek már a britek távozásának pillanatában, várhatóan 2019 márciusában meg kell kezdeniük a működésüket az új helyszíneken.
Elemzők kiemelték, hogy az uniós vezetők 2003-ban úgy döntöttek, hogy az újonnan csatlakozó tagállamok élveznek majd elsőbbséget az új ügynökségek elosztásánál, viszont azt is megemlítették, hogy itt nem új ügynökségekről van szó.

Az évi körülbelül 300 millió eurós (92,2 milliárd forintos) költségvetésű Európai Gyógyszerügynökségnél közel 900 szakértő dolgozik, a szervezet naponta mintegy száz embert fogad külföldről. Az Európai Bankhatóság 190 embert foglalkoztat és évente nagyjából 9 ezer látogatót fogad.