Az arab fiatalok túlnyomó többsége egyre határozottabban elítéli az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezetet és nem hisz abban, hogy az ISIS képes lehet kiépíteni egy új kalifátust - idézte a Guardian a 2016 Arab Youth Survey felmérés talán legfontosabb megállapítását.

Ez a nyolcadik ilyen vizsgálat, amelyet 16 arab országban végeztek el 3500 fiatal megkérdezésével. A válaszadók egy 200 millió embert számláló (a kelet-közép-európai régió teljes lakosságának kétszerese) korosztályt képviselnek.

Az igazi gond

A megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka tudná elképzelni, hogy támogatná az ISIS-t abban az esetben, ha a szervezet lemondana az erőszakról. Tavaly még 19 százalék volt ez az arány. Ezzel egyidejűleg 37 százalékról 50 százalékra emelkedett azok súlya, akik a Közel-Kelet legnagyobb rákfenéjét látják az Iszlám Államban.

Ugyanakkor egyre inkább aggasztja a fiatal rétegek tagjait a térségben kialakult jelentős munkanélküliség. A felmérés szerint ez az elsődleges oka annak, hogy egyesek közülük beállnak a terrorszervezetekbe. A megkeresett országok felében ez a szempont felülmúlja a vallási fanatizmus ösztönző szerepét.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adata szerint 75 millió fiatalnak nincs munkája az arab világban. A Világbank számításai szerint a 15-24 éves korosztály negyede munkanélküli. Egy térségre vonatkozóan ez a legrosszabb adat a világon.

Gyengülő bizakodás

A 2011-es arab tavasz óta fokozatosan romlik az arab világ helyzetének megítélése a fiatalok körében. Az idei válaszadóknak csupán 36 százaléka véli úgy, hogy a térség jobb állapotban van, mint a lázadások előtt. Ez az arány 2012-ben még 72 százalék volt.

Többségük, 53 százalékuk a stabilitás fenntartását fontosabbnak tarja, mint a demokrácia működtetését, amit 28 százalékuk helyez az előbbi elé. Ez durva változás ahhoz képest, hogy 2011-ben még a 92 százalékuk tartotta legfőbb céljának, hogy demokráciában éljen.

Rákfenék

A muzulmán vallás síita és szunnita ágának gyakran véres összetűzésekbe torkolló ellentétét a fiatalok 47 százaléka tartja rombolónak és 52 százalékuk gondolja úgy, hogy a vallás túl nagy szerepet játszik a régió államai - főként a szunnita Szaúd-Arábia és síita Irán - közti ellentétekben.

A megkérdezettek 39 százaléka szerint a szíriai háború áttételes összecsapás a regionális és a világhatalmak között, 29 százalékuk szerint lázadás Bassár el-Aszad államfő ellen, 22 százalékuk szerint polgárháború a szíriaiak között.

Az USA-t az arab fiatalok 63 százaléka tartja a régió szövetségesének, míg 32 százalékuk az ellenségének. Ugyanakkor a demokrácia hiányát csak 22 százaléka tartja a Közel-Kelet legnagyobb gyengéjének (míg 50 százalékuk az ISIS emelkedésében látja a legfőbb gondot). A fiatalok több mint kétharmada azt várja a politikusoktól, hogy erősítsék az emberek - különösen a nők - személyes jogait és szabadságát.

A minta

A megkérdezettek az Egyesült Arab Emírségeket (UAE) tartják a követendő mintának, mert ezt az országcsoportot gazdaságilag biztonságosnak tartják. Több mint ötödük ebben az államközösségben szeretne élni. Az UAE három örökletes uralom alatt álló monarchia szövetsége választott vezetőség nélkül. A felmérés nem firtatta a válaszadók véleményét emírségek gyenge teljesítményéről az emberi jogok tiszteletben tartása terén.

Az arab fiatalok kétharmadát aggasztja az olajárak csökkenése, ugyanakkor majdnem négyötödük úgy véli: a kormányok zuhanó bevételei ellenére jogosult arra, hogy támogatott áron vásároljon üzemanyagokat.

Végül a felmérésből kiderült az is hogy a megkérdezettek egyre nagyobb többsége tájékozódik az interneten a tévé és a nyomtatott média helyett. Közel harmaduk gyűjti napi információját online, 29 százalékuk teszi ezt tévéhíradók nézésével és csupán hét százalékuk nyomtatott sajtótermékek olvasásával. Az utóbbi brutális zuhanás a 2015-ös 13 százalékhoz képest.