A képviselők, Steve Cohen Tennessee-i politikussal az élen, határozati javaslatot fogalmaztak meg, amelyben felvetik az alkotmányos elmozdítási eljárás megindítását - írta az MTI.

A javaslatban a demokrata párti képviselők azt állítják, hogy az elnök szerintük akadályozta az igazságszolgáltatást, amikor az idén tavasszal lemondásra késztette James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI)igazgatóját és megsértette az alkotmány egyik kiegészítését, mert - mint fogalmaztak - Donald Trump változatlanul folytatja jövedelmező üzleti tevékenységét, és aláássa a szövetségi igazságszolgáltatást és a sajtószabadságot. Állításaikat a demokrata politikusok ugyanakkor nem támasztották alá konkrétumokkal.

Steve Cohen újságíróknak elmondta: "az elmozdítási eljárás ügyében tartandó (kongresszusi) meghallgatásra szólítunk fel, és nem szavazásra".

A határozati javaslat megfogalmazásának egyelőre nincs érdemi jelentősége, a javaslatot ugyanis a képviselőház igazságügyi bizottságának el kellene fogadnia. Erre Steve Cohen szerint sincs tényleges esély. A képviselő ugyanakkor - a Politico című lap tudósítása szerint - azzal vádolta meg a parlamenti bizottságot, hogy "a kormányzat fióküzleteként" működik.

Michael Ahrens, a Republikánus Országos Bizottság - valójában a republikánus pártvezetés - szóvivője közleményben reagált. "A képviselőház demokratái híján vannak a pozitív üzeneteknek és egyáltalán nem hajlandóak a pártokon átívelő együttműködésre, ehelyett úgy döntöttek, hogy olyan megalapozatlan radikális erőfeszítés mellé állnak, amellyel az amerikaiak elsöprő többsége nem ért egyet" - fogalmazott a republikánus párt szóvivője.

A hat demokrata párti képviselő kezdeményezésével a törvényhozás meghatározó demokrata párti politikusai sem értenek egyet. Steny Hoyer marylandi demokrata képviselő újságíróknak azt nyilatkozta: a tények nem támasztják alá egy ilyen eljárás megindítását.