Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Saxo Bank 2004 óta minden évben közzéteszi "elképesztő jóslatait" a világgazdaság alakulásával kapcsolatban. Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza szerint a legpesszimistább forgatókönyvek segítségével a befektetők tesztelhetik a jövővel kapcsolatos feltételezéseiket és kiszámolhatják tíz megrázó fejlemény hatását saját befektetéseikre. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza a vezető közgazdász, hogy ez nem a Saxo Bank hivatalos előrejelzése 2016-ra, csupán 10 egymástól független esemény, ami az összeállítás készítése idején még úgy látszott, megvalósulásuk esetén lényeges hatással lehetnének az ügyfelek portfólióira.

Íme, az extrém forgatókönyvek 2016-ra:

1. Az euró/dollár 1,23 körüli szintig szalad. Az elmúlt öt Fed kamatemelési ciklusból négyszer az első emeléskor ért a csúcsra a dollár, azaz a dollár árfolyamának alakulása fordítottan arányos a Fed kamatemelési ciklusaival. A magasabb EURUSD árfolyam nemcsak az Európai Központi Bank arcvesztésével járna, de azokat az elemzői véleményeket is elmosná, melyek szerint a paritás csak idő kérdése.

A Saxo Bank szerint a dolog iróniája, hogy ha a dollár nem gyengül, akkor a világ nagy valószínűséggel mély recesszióba zuhan, hiszen az erős dollár növeli a dollárban finanszírozott feltörekvő gazdaságok adósságterhét, csökkenti a nagyobb amerikai vállalatok profitját, lenyomja a nyersanyagárakat, és úgy általában csökkenti a feltörekvő piacok növekedését, amelyek a világ növekedésének immár több mint 50 százalékáért felelősek.

Európában a masszív folyó fizetési mérleg többlet és a gyenge infláció - makrogazdasági logika alapján - erősebb devizát indokolna és nem gyengébbet - ezzel pedig ismét eljutunk a gyengébb dollárhoz - jegyzi meg a Saxo Bank.

2. Az orosz rubel 2016 végére 20 százalékot erősödik

Az olaj ára 2016-ban újabb lendületet vesz, miután a feketearany iránti kereslet az USA-ban és Kínában felülmúlja a túl pesszimista becsléseket, továbbá az amerikai olajkitermelés növekedése is lassul, amely akár még fordulatot is vehet a palaolaj-kitermelő cégek pénzügyi összeomlásához kötött folyamatok miatt. Mindez Oroszország energiaintenzív gazdaságának áldást jelent.

Emellett az orosz eszközök és a deviza egy extra lökést is kaphat az által, amint az új geopolitikai átrendeződések nyomására Oroszország és ellenfelei visszakényszerülnek a tárgyalóasztalok mellé, véget vetve ezzel annak az ördögi patthelyzetnek, melynek révén az orosz eszközök alulsúlyozottakká és alulértékeltekké váltak a globális piacokon.

Mindezek hatására a nemzetközi befektetői és a repatriált orosz tőke újra visszaáramlik az orosz gazdaságba, melynek következtében 2016 végére az orosz rubel mintegy 20 százalékos erősödést érhet el a dollár/euró valutakosárral szemben.

3. A szilícium-völgyi titánok újra földre szállnak

Amint a Fed-kamatemelési ciklus beárazódik minden eszközosztályba 2016 során, a kockázati tőke által finanszírozott startupokba történő alternatív befektetések hozamai emelkednek. Ez az amerikai eszközpiacok oldalirányú mozgásával együtt az elsődleges részvénykibocsátást (IPO) szorgalmazó kockázati tőkebefektetők körében aggodalmakat szül.

A keserű valóság viszont az lesz, hogy a kockázati tőke által finanszírozott tech-cégek nem lesznek vonzóak a jelentősen felpumpált árfolyamaikkal. Ez megállítja a kockázatitőke-beruházások növekedését több mint felére vágva néhány fő startup-cég értékét, illetve gátat szab San Franciscóban - az egyébként jelenleg leginkább túlárazott amerikai ingatlanpiacon - a lakáspiac fellendülésének.

4. A brazil olimpia hatalmas lendületet ad az országnak és a feltörekvő piacoknak

Brazíliában jelenleg a gazdaság recesszióban van, összeomlott a fogyasztói bizalom, a munkanélküliség ötéves csúcson, a helyi fizetőeszköz lejtőre került. Mindezek ellenére a 2016-os olimpia hatására a feltörekvő piacok kijönnek a jelenlegi kátyúból Brazília vezetésével, eszközeik felülteljesítőek lesznek. A stabilizáció, az olimpiai beruházások és mérsékelt reformok hatására a Brazília iránti bizalom visszatér, a feltörekvőpiaci exportot pedig az olcsóbb helyi fizetőeszköz fogja támogatni.

Bár a Fed kamatemelése turbulenciákat okoz a feltörekvő piacokon, ez nem számol azzal, hogy egy tipikus szigorítási ciklus alatt, a feltörekvő piaci eszközök általában felülteljesítőek más eszközökhöz, sőt az állampapírokhoz képest is. Az MSCI EM index indokolatlanul alulárazott a fejlett piacokhoz képest, ami azt eredményezi, hogy 2016-ban a feltörekvőpiaci eszközök 25 százalékkal drágulhatnak.

5. A demokraták megtartják az ország kormányzását, és földcsuszamlásszerű győzelmet aratnak a Kongresszusban

A republikánusok elnökjelölése kudarcba fullad, miután a párt egy újabb gyenge, centrista jelöltet állít ki az elnökválasztásra egy hosszú, önpusztító választási procedúra eredményeként. Donald Trump eltűnik a süllyesztőben, magával rántva a Republikánus Pártot, a szavazóikat egy gyenge lehetőséggel otthagyva az elnök- illetve a kongresszusi választásra.

A Kongresszusban a republikánusok drámaian meggyengülnek a párton belüli, a következő négy évre vonatkozó irányvonalak miatt keletkező megosztottság révén. Mindez a demokraták földcsuszamlásszerű győzelméhez vezet.

A választási eredmények fényében az eszközök kockázatosabbnak tűnnek az erősödő félelem miatt, hogy a baloldali új demokrata kormány a republikánusok ellensúlya nélkül maradt, így a dollár is lejtőre kerül. Az év során azonban a hangulat drámai fordulatot vesz: az eszközpiacok valamint a dollár nagy rallyba kezd, arra a felismerésre, hogy az Amerikában oly ritka politikai többség képes új fiskális stimulust keresztülnyomni, ami lendületet ad az amerikai gazdaságnak.

6. Az OPEC által kreált turbulenciák miatt rövid időre visszatér a 100 dollár/hordós olajár

Az  olajpiac még 2016 elején nyomás alatt marad a túlkínálat és Irán exportjának küszöbön álló növelése miatt. Az év első negyedévében a Brent eléri és át is töri a 2009-es mélypontot, miközben az USA-hoz köthető olajkitermelők továbbra is rugalmasságot mutatnak. Eközben a kartell gyengébb és erősebb tagjai közötti feszültség fokozódik a kínálati szabályozás miatt, amint a gazdasági problémák egyre inkább terjednek a 12 tagú csoportban.

Az OPEC-en kívüli országok kitermelésének lassulása elkezdi éreztetni a hatását, mire az OPEC meglepi a piacokat a termelés mérséklésével. Ez megtöri az áresési spirált, az árszint gyorsan helyre áll, a befektetők visszatérnek a piacra a vételi oldalon. Ennek eredményeként az olaj hordónkénti ára 100 dollárig szalad mielőtt 50-70 dolláros sávban stabilizálódna. Ehhez viszont azért az OPEC termelés visszavágásnál többre lesz szükség, de egy bizonytalan geopolitikai környezetben az olajárak rövid távú megugrására egész 2016-ban számítani kell.

7. Az ezüst áttöri az aranykorlátot, 33 százalékos rally jön

Miután az ezüstkitermelés csökkenése visszafogja a gazdasági aktivitást és a kereslet a főbb piacokon (Kína, Európa, USA) erősödik, nő a bizalom az ezüst iránt is. Továbbá az a politikai döntés, amely a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése révén a megújuló energiák támogatását ösztönzi, szintén az ezüst iránti kereslet növekedéséhez vezet - főleg, miután az ezüst a napelemek gyártásánál is használatos. Mindezek hatására harmadával rallyzhat az ezüst, maga mögött hagyva a többi fémet. Eközben az arany-ezüst arány visszatér az 59-es 10 éves átlaghoz, amiből 20 százalékos felülteljesítés következik.

8. Agresszív Fed lépések a globális vállalati kötvények zuhanását eredményezik

A Fed 2016 vége felé úgy érzi, hogy nincs kiút, egyre több jele mutatkozik a piacok túlfűtöttségének, ami arra készteti Janet Yellen Fed-elnököt, hogy a héjákhoz beállva agresszív kamatemeléseket hajtson végre. Bár erre már évek óta lehetett számítani, ez a húzás hatalmas eladásokat okoz a fő részvénypiacokon, melynek következtében a kötvényárfolyamok emelkedni kezdenek és az egekbe ugranak a kockázatosabb eszközök kockázati felárai, miközben már a kockázatmentes ráta sem nulla lesz.

Mindez megszokott és normális minden szigorításkor, de ami ezt követi az annyira szokatlan és rémisztő lesz, ami kísérteties hasonlóságot mutat a Lehman Brothers csődje utáni kötvénypiaci apokalipszissel. Mivel a kötvények kereskedésére allokált banki és kereskedői tőkerészek jóformán eltűnnek, a piac egyik lényeges pillére is megszűnik. A piac mindezt túl későn ismeri fel, így a vételi oldal szereplői pánikszerű eladásokba kezdenek, miután a rendkívül kifinomult kockázatkezelési modellek kivétel nélkül mind eladási jelzéseket kezdenek adni. A kötvénypiac összeomlik, a főbb piacokon felfüggesztik a kereskedést, a piacok hetekre befagynak, amint haladunk 2016 tele felé.

9. Az El Nino árrobbanást hoz

A klímakutatók szerint a 2015, 2016-os év lesz az elmúlt évek legmelegebbike. Ráadásul a 2016-os El Nino az eddig tapasztalt legerősebb lesz, amelynek eredményeképpen csapadékhiány alakul ki Délkelet-Ázsia, illetve Ausztrália bizonyos részein, ami a globális mezőgazdasági termelésre is negatív hatással lesz. A mezőgazdasági termékek alacsonyabb terméshozamai korlátot szabnak a bővülő világgazdaság révén továbbra is növekvő globális keresletnek. Ennek eredményeképpen a Bloomberg mezőgazdasági spot index 40 százalékkal megugrik megadva ezzel a már régóta várt inflációs nyomást. Ennek a fejlett világ jegybankárai, akik mega deflációs trendekkel küzdenek már egy ideje, örülni fognak. Mindennek a végeredménye azonban stagnáló bérek és kevés új beruházás lesz, amelyek a fejlett gazdaságokat már túl régóta visszafogják.

10. Összeomlik a luxustermékek piaca

A luxustermékek a társadalmi egyenlőtlenségeket tükrözik. A globális pénzügyi válság kitörése óta a gazdasági visszaesés és a megszorítások miatt nőtt a szegénység Európában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint 123 millió ember van kitéve a szegénység kockázatának az EU-ban, ami az európai népesség negyedét adja. Ez a szám 2008-ban még 116 millió volt.

A növekvő társadalmi egyenlőtlenségek és a 10 százalék feletti munkanélküliség miatt Európában elkezdték mérlegelni a minden polgár számára járó egységes alapjövedelem bevezetését. Egy jóval egyenlőbb társadalomban, ahol más értékek válnak hangsúlyosabbá,viszont a luxustermékek iránti kereslet is jelentősen visszaesik, a fogyasztási preferenciák a tömegfogyasztás és a high-tech termékek felé tolódnak. Miután Európában visszaesik a kereslet, a feltörekvő gazdaságok - főleg Kína - lassulnak, a luxuságazat összeomlik, a világ vezető luxuscégének, az LVMH-nak az értékesítései több mint 50 százalékkal zuhannak.